Zsolti Tolla

    3. resz

    Na hat, ezek erdoben elnek, ugy ertem a csehek. Erdo- erdo hatan, varosaik alig latszodnak ki a parkoktol es az idos faktol. Ezek tenyleg erdoben elnek, ugy ertem a csehek.
    Huhogok is az oromtol.
    Pragaba erve kevesebb, mint szaz koronaert boseges vacsorat es reggelit vasarolunk es bevetjuk magunkat a parkok melyebe.
   -Jol hallom, ez Bonobo? =es valoban jol hallom, hogy Sleepy Seven durozsol a fak kozott. A Nap lemenoben volt, es az esonek nyomat sem lattuk, mintha becsi szokesunk egy masik eletben tortent volna. Domboldalba fiatalok heveresztek a fuben. Nem kurjongtak, nem tancoltak, vagy enekeltek, egyszeruen csak heveresztek es elveztek a zenet es az est hus leheletet.
    Meg nem tudtuk hol alszunk, de nem is aggodtunk emiatt. Miert nem? Mert az egyik kozeli sorozoben Couchsurfing osszejovetelt tartottak, igen nagy valoszinusegnek tartjuk, talalunk valakit, aki befogad. Na meg a sorozokben konnyu baratkozni, foleg az olyanokban, ahol pumak is talalhatoak. Igaziak! Ott gubasztanak, lesben allnak a sotetben es a legvaratlanabb pillanatban elougranak, es ravettik magukat az olyan tokfilkokra, mint en. Karmaikat meresztik, fogaikat vicsoritjak es szemukkel majd szettepnenek. Felreertes elkerulese veget leszogeznem a puma alatt, most nem a jol karbantartot negyvenes nokre gondolok, hanem a nagy macskakra.
    Tehat olcso sor es pumak, raadasul egy rakas ember. Akkora zsibongas tamadt csakhamar, belefajdult az ember feje. De legalabb befogadott minket  egy kanadai par. Mi egy sort ittunk, a kanadaiak vagy tizet, kezdtem is elvesziteni a fonalat. Reszegek? Es meg angolul is karatyolnak? Az igazat megvalva, en mar huznam a lobort, de tollerans vagyok, hisz tudjatok: Mi jobb a sornel?!
    Vegul, mar amikor minden percben kettot asitottam, es nem birtak kiszedni belolem egy epkez-lab mondatot, megenyhul a szivuk es elindulunk. Sulyos zsakokkal a hatunkon botorkalunk Praga belvarosaban. Itt egy ter, Ott egy regi epulet, amott egy nyilvanos zongora, amelyen barki csiszolhatja tudasat. Hajnali egy ora van, de a nyusges igen nagy. Na nem a beszologatos, nagykepu-reszegekrol beszelek, nem is a zombi- reszegekrol, hanem a kultur- reszegekrol.
  Egy berhazban kapunk szobat. zuhanyozni, bajuszkotott felhelyezni nincs mar eronk. Amint leteszuk a fejunket, azonnal elalszunk.
   Keso delelotig fekszunk ebben az onkivuleti allapotban. Vendeg latoink mar tukon ulnek, es mikor felebredunk, finomat, de egyertelmuen tudtunkra adjak, hogy alig egy ora mulva indulnak Nemetorszagba, es ha volnank oly szivesek es lelepnenk, azzal nagyot segitenenk nekik. Nem is tetlenkedunk. Zuhany aztan indulunk felterkepezni Pragat. Elso allomasunk a termeloi piac. Ismet veszunk 100 koronaert hazi kenyeret, kecskesajtot, paradicsomot, csokis sutiket es meg egy helyben keszult eperfagyira is futja. Na igen, Csehorszag majdnem olcsobb, mint Magyarorszag. Piac melletti fuves retre fekszunk ki napozni. Liz ceruzat ragad es rajzolni kezd, en a jo oreg Vincotte tollal kanyarintom a betuket. Nem kell sok, hamar megjelenek a helyi zeneszek, csapjak is a dogos bluest.
   Piacozas utan a belvarosba indulunk.  Beterunk egy helyi boulder klubba, csakhogy ott hagyhassuk a taskainkat, es imar gondtalanul es sulytalnul barangolhattunk tovabb. Nem lehet megtenni 10 metert sem, annelkul, hogy ne utkoznenk valmi erdekesekbe.
    Minden megcsodalunk, kozben azert faradhatatlanul keresunk valamit: Internet kavezo! Esteink minden esetben bizonytalanok, valahogy mindig az utolso pillanatban talalunk szobat. Remeljuk ma is sikerrel jarunk.
     Ahogy leszall az est, ugy jonnek elo a feketek. Meg mindig csapnivalo az angol tudasom, de naprol- napra tanulok valami ujat. Legtobbszor magamtol kovetkeztetem ki, es ilyenkor megveregetem a vallam. Nagyon kedvesek a feketek, ma toluk tanultam egy koszones format, amit a hello helyett hasznaljak, legalabb is en azt hiszem. Valahogy igy hangzik: viid. Biztos, mert raszta vagyok azert koszonnek allandoan, csak tudnam, miert akarjak folyamatosan ram tukmalni az alufolia galacsinjukat...
    Kozben irt nekem egy Ivana nevu leanyzo, hogy aludhatunk nala, a kovetkezo uzenetben meg a talalkozasi pont szerepel. Elindulunk hat vissza a varoson tulra a taskakert, nagy boldogan, dicserve a Joistent, a Joszerencset es a Jomindenseget, mikkor Ivana ismet ir nekunk: Sajnalja, tul keson van, o mostmar lefekszik aludni. Vigyazzunk magunkra...stb.
    Egy csapasra elkomorodunk. Liz valamit hoborog, en meg felveszem a poker arcot, hisz termeszetesen nem velem tortenik meg. Gyorsan valaszolunk: uton vagyunk, legkesobb felora mulva a talalka helyen leszunk, kitartas... de valasz nem erkezik. Sietunk, futunk, loholunk... Kit erdekelnek a kultur reszegek, vagy a terek, vagy a parkok, ha egyszer a szallasunk forog kockan. Speciel engem, de nem teszem szova Liznek, nem tudom, hogy kell angolul veszekedni.
    Husz perc mulva a megbeszelt helyen allunk, egy apro villamos megalloban. Hivjuk Ivanat, de kinyom. Ismet megprobaljuk, sikertelen. Irunk neki, hogy megerkeztunk es nagyon sajnaljuk...
    A valasz teljesen zavarba ejto. Leszogezi nem is adta meg a lakcimet, es maskor koraban reagaljunk.
    Pont.
    Ejfel is elmult, mikor tovirol- hegyire atfesultuk az egyik legnagyobb es a belvarostol legkiesobb parkot. Ketelkedve nezunk ossze, sehol se vagyunk rejtve. Barhova is verjuk fel a tanyankat, az ejszakaba lezengok akarva- akaratlanul is rankbukkanhatnak. Rossz lenne papirok es egyeb hasznos holmik nelkul tovabb utazni. Liz azt mondja balra menyjunk, en meg jobbra, de teljesen mindegy, sehol se vagyunk rejtve. Legszivesebben kigyalogolnek a varosbol, be egyenesen az erdobe. A fene enne meg az embereket -velem egyutt veve! Mi az, hogy nem merek fajtarsaim kozt teljesen kikapcsolni? Lerakni minden anyagi erteket, aztan csakfelborulni a fuben aludni, es nem aggodni mit talalok, majd ha felebredek? Ez agyrem!
    Mar eppen bevalalnam, hogy egesz ejszaka orkodom Liz almai felett, virrasztva reggelig, megugatva mindazt, aki a kozelunkbe mereszkedik, mikor a helyzet magatol megoldodik.
    Megcsorren a telefon.
    Ferfi hang szol bele, lenyeget tekintve azt kerdi, miert nem erkeztunk meg a talalkahelyre? Most kell a szallas, vagy sem?
    Csak talalgatni tudunk mitortent. Valoszinuleg osszecsereltuk a telefonszamokat, es ettol az embertol kaptunk talalkozasi cimet, nem pedig Ivana. Nem csoda, hogy olyan furcsasagot kuldott nekunk.
    De lenyeg: Megmenekultunk Praga kultur-reszegeinek kegyetlenkedeseitol.

     Bekesseg!

Zsolti tolla

2. resz

  Becs szelen älunk es En arra gondolok, Közep- Europa autosainak nyolcvan szäzaleka lätta mär a huvelykujjamat. Komolyan. Pözso lassit mellettünk, jol megnezi magänak az ujjam, majd nevetve felmutatja sajätjät. Visszanevetek, mintha nem lättam volna ezt a viccet kismillioszor. Nyugodt vagyok.

  Ket nap utän leptunk le Barboratol, kinek emlekül Liz odairta a wc falära: Az elet nem az amit talälsz, hanem amilyennek csinälod magadnak - vagy valami ilyesmit. En is ott hagytam szignomat: Idezet egy szerencse sütiböl - vagy valami ilyesmi. Erzekeny bucsut vettünk es elindultunk Prägäba.

  Meg egy vicces auto huz el mellettünk. A märkäjät nem ismerem fel, mert felelmemben behunytam a szememet is, mikor egyenesen felenk hajtott es örült modjära nyomni kezdte a dudät. Nyilvän ez jo poen errefele, kicsit szegyenlem is magam, amiert nem ertekelem, es igy magamra veszem. Mely lelegzetet veszek, es tovabbra is nyugodt vagyok.

   Mikor Lizzel kiertünk a värosszelere, hamar elökaptuk elsö täblänkat. Ez ällt rajta: Brno/ Prague. Felorät setältunk uticelunkkkal a kezünkben, inhüvelygyulladäst megközelitö szenvedesekkel a hüvelykujjunkban, meg se vett fel minket senki. Nem csodälom, ha nem lättam volna a terkepet, azt mondanäm a belväros közepeben älltunk, nem kifejezet stoppos hely.
   Egy ponton megtorpantunk: Elertük az autostraße bejäratät. ujjabb felorät ällunk itt, csekely esellyel. A bejärat ugyanis nem mäs, mint egy hatalmas eloszto. Mindenhovä nyilnak utak: Prägäba, vissza Becsbe, Pozsonyba, Klagenfurtba, na es persze Romäba. Ha jobban belegondolok ezer autobol, ha egy megy Prägäba, bizonyära az is tele van. Vagy az auto, vagy a soför töke... Lenyeg az egy: Itt nem maradhatunk!
   Nincs mäs megoldäs, be kell vettnünk magunkat a közepibe! Mind a ketten csinältunk mär ilyet nem ez az elsö.
   Kisebb hurrikän is kelletkezett, mikor elhuz mellettünk egy negyven tonnäs kamion, szäzhusszal. A soför valamit kikiält az ablakon, de az irgalmatlan tempo magäval vonszolta az elhalo szitkokat, nem maradt semmi mäs, csak egy artikulätlan bömböles, es a monstrum dübörgö zaja. Pokerarc. Mäshogy ezt nem lehet csinälni. Igen, ha az ember otthon ül azt mondja: ezt nem csinälja! Nincs az az Isten amiert En ilyen helyzetbe kerüljek!
    Es megis! Az ember akaratlanul is bele fut ilyen fura helyzetekbe, es akkor nem segit rajta semmi mäs, csak a rideg-komor tekintet, mintha az egeszröl nem is lenne tudomäsa, mintha mindez nem is vele törtene
    Aztän talältunk egy idälis helyet. Az ut kiszelesedett, es leällosävä alakult. Letettük täskäinkat, es värtuk megmentönket, ki majd kiragad minket ebböl a remälombol.

     Na talän most...! A Toyota vezetöje lelassit. Nem vihog, nem integet, egyszerüen csak lelassit. Itt az ideje, hogy megfogjam öt a szememmel, a mosolyommal es a kisugärzäsommal. Vidäm gondolatok todulnak fel bennem, leginkäbb otthoni dolgok. Ez a legjobb modszer. A soförrel el kell hitetni, hogy kivänja a tärsasägunkat. Fel kell kelteni benne az erdeklödest. Azt akarom, legyen meg a Heureka! erzes. Igen, ezert eltel eddig barätom! Eleted tenget-lenget, de most ertelmet nyert!
   Tevedtem. A Toyota egyszerüen csak lefulladt. A soför ujrainditja, köver gäzt  ad, es nem feled el integetni sem. En meg csak älok, es nem ertem mi törtenik. Tenyleg negy oräja stoppolunk egyetlen fuvar nelkül? Hät van ilyen? Kezem reszket, fogam csikorgatom. Legszivesebben hozzävägnäm a täblät az autohoz, vagy inkäbb, csak ugy mint a filmekben, rävetnem magam a kasznira, remületet es ketsegbe esest teremtve ezen a kellemes csütörtöki napon.
   De azert nyugodt maradtam, akär egy jolakott koala.

   Alig älltunk tiz perce az autopälyän märis megjelentek a zsaruk. Zsebredugtuk hüvelykujjainkat, es ärtatlan arcot vägtunk, mintha csak a beväsärlo központban lezengenenk. Rendörök igen kedvesek, mär-mär megertöek es negedesek. Figyelmeztetnek minket, itt tilos a stoppoläs. Akkor hol lehet? Mire a välasz: Menjünk häromszäz meterrel feljebb.
  Hät mi mentünk is, mögöttünk rendöri kiserettel, villogo kek fennyel, mondanom sem kell igencsak elegedet voltam. Milyen csodälatos! Milyen szep is az, hogy igy segitenek es vigyäznak ränk...
  Häromszäz meterrel arrebb ränk szolnak: Most mäszunk ät a szallagkorläton es menjünk ki azon a picike ajton, amit addig meg eszre sem vettünk.
   -Hovä vezet?- kerdezi Liz.
   - Egy mäsik utra.
   -Tudunk ott stopolni?
   - Persze.
   -Präga fele?
   -Persze.
   Megköszönjük nekik a segitseget, majd ahogy kertek atevickelunk a dzsindzsäson es feltärjuk az ajtot. Ha! Micsoda szemen-szedett hazugsäg. Az ember csak percig higyjen az egyenruhänak, märis szemen köpik. Piha! Ut? Milyen ut? A semmi közepere nezünk, es ezt valaki utnak nevezi, räadäsul könnyen stoppolhato prägai utnak?
   Szovä akartam tenni a biztosurnak a felreertest, na nem ugy mintha, ö tett volna lovä minket, csak ugy... tudjätok, tärsalgäsi szinten, hisz nyugodt voltam akkor is.
   Egy erös lökest erzek, es mind a ketten ätestünk a tuloldalra, a semmi közepere, ahol feldöntött kukäk es nehäny beväsärlo kocsi värt reänk. Az ajto azonnal bezärult. Kilincs nincs rajta, visszaterni lehetetlen. Liz valamit kärog, de engem sokkal inkäbb lekötnek a beväsärlo kocsik. Valahogy csak lehet hasznositani? Nem lenne rossz, ha nem kellene cipelnünk a harminc kilos zsäkjainkat.
  Miutän Liz kikäromkodja magät, es en leteszek a lopkodäsrol utnak indultunk, hogy megkeresük az autopälya bejäratät. Vagy egyältalän magunkat a terkepen.

  Na ez mostmär biztos megäll! Minek is menne toväbb?- Szugerälom a következö sofört az autopälya bejäratänäl, es felig igazam is van. Mutatoujjal lefele bök, jelzi  nem megy toväbb, Becsben marad, csak ezert nem vesz fel, de azert sok sikert.
   Ujabb ora telt el es mostmär ket täbläval hadonäszunk. Az egyiken maradt a Brno Prague felirat. A mäsik folyamatosan vältozik: hol egy kis rajz jelenik meg egy benzinkutat äbräzolo piktogrammal, hol a better autostop?, hol az ALLES felirat.
   Öt oräja probäljuk elhagyni a värost. Öt kerek oräja. Pont belefert egy kellemes tura az autopälyän, rendörökkel egy kis hadakozäs, kovälygäs a kertvärosban es nyolvankilencezet- hatszäzöt mosoly es szemvillantäs a soföröknek. Ez bele, de nem több... legaläbb is amit a fuvart illeti.
   De en persze nyugodt vagyok.
   Azt emlitettem mär, hogy esik az esö...?
   Tuti valami komediät rendeztek a Joistenek, es most en vagyok a föbohoc. De ez tevedes. En nem viccelek, En nyugodt vagyok keremszepen, az idegesseg messze äll tölem keremszepen... De most mär jöjjön valaki ertünk! Most! Azonnal!
   Eszre se veszem, közben egy mercedesz äll mellettem. Felig leeresztett ablak mögül csak ennyit hallok meg:
   -Prägäba mentek?

   Bekesseg
   Zsolti

Zsolti Tolla - Wondering

   1. resz

   Alig hagytuk el a varost maris megvaltozott minden.
   Reggel mig otthon voltunk a felkelo Nap szinezte a szobamat arannyal, biborral es vorossel. A halak az akvariumba megelenkultek a fenyjatekbe, a novenzek az ablak fele nyujtozkodtak, az imazaszlot a reggeli szello lengeti, es en hajlamos vagyok azt hinni, nekem integet. Egy utolso pillantas minderre, minderre amit a szobamnak, otthonomnak es eletemnek nevezek. A novenyek, a konyvek, a felbe hagyott irasok es a kozepesen durva rendetlenseg... Azt hiszem ez vagyok en. Utolso, vegtelennek tuno pillantasok, es az imazaszlo csak integet, hogy menjek mostmar. Utolso pillantasok, es minel tobbet idozok, erzem, en annal nehezebben indulok, mintha minden egyes eltelt masodperc egy lapat cement lenne, ugy kotodom otthonomhoz. Szabad ilyet tennem? kerdezem magamtol talan szazadjara, ha nem ezredjere, mire a valasz mindig harsanyan kialt bele lelkem csondjebe, hisz oly egyszeru, oly egbekialtoan egyertelmu:
    Persze, hisz szabad ember vagy!
    Aztan elindulunk, es a nap mar magasabban is jar... valahol. Ahogy a lathatar fole emelkedett, ugy burkolozott bele valami ketes szandeku felhobe. Nem tudjuk, valóban esni fog, vagy csak ijeszteget. Ahogy azt sem tudjuk, hogy hol alszunk becsben. Otthon azt mondtam, nagyon szegyelnem, ha nem sikerulne kistoppolni egy nap alatt, de amikor mar ket es fel óraja Gyorben szobrozunk, igencsak nagykepunek erzem ezt a kijelentesemet.
    Vegul aztan megtalaljuk idealis fuvarunkat. Cseh baratunk ukran rendszam tablaju dzsipje alatt eszkabal. Itt termeszetesen eszembe jutt Krisz. Visszaemlekszem, amint arról tart oktatast egyik sorozos esten, hogy is kell kijavitani a hidegfuziós hiperterugratót, gondoltam meg is kerdezem mit csinal, hatha hasznomat tudja venni.
    - Tudni akarjatok az igazat? -kerdezi vissza Ir akcentussal a cseh. Bolintunk.
    - Epp a tankot valasztom kette, hogy tobb cigarettat dughassak el.
    - Cigarettat?- ertetlenkedem.
    -Tudod... cigarettet csempeszek, es a tank mindig is a legmegfelelobb hely a csempesz szamara.
     Kesobb, mikor beszalunk autojaba keszen ra, hogy elvigyen minket Pozsonyig, Liz nem gyozi visszafogni kivancsisagat a szetbombazott anyósules latan: Csak nem ez is egy kozkedvelt rejtekhely?
     Gyorbol Pozsonyba, Pozsonyból Becsbe. Kiprobaltuk milyen is a turista elet. Parkban ebedeltunk, templomokat es kastelyokat latogattunk, az ido meg kozben telt, ahogy az mar lenni szokott, es meg mindig nem volt szallasunk.
     Mar a jatszotereket kemleltuk, es talaltunk ket impozans fat, ahova felkothetnenk fuggoagyainkat, mikor meg erkezet a megvaltó esemes. Barbora irt, aki a couchsurfing.com-on figyelt fel segely keresunkre. Azt irta, szivesen lat minket vendegul.
  Mi is szivesen alszunk agyban, mint a parkban.

Bekesseg
Zsolti