2013. november 24., vasárnap

Decemberi előre jelzés!

Hello kedves Mindenki!

Csak egy rövid közleménnyel szeretnélek feltartani titeket.

Decemberben nem rendezünk Mikulás kupát (Beigli kupát, ahogy tavaly hívtuk). Sajnos nincs rá elég időnk, és emberünk. Persze "valamilyet" rendezhetnénk, de az eléggé magasra rakott színvonalból nem akarunk engedni. Sajnálom. Remélem jövőre sikerül megoldanunk a problémákat, és egy olyan eseményre tudunk elhívni Titeket amire mi is azt mondjuk, hogy megérdemeltek.

Krisz

2013. november 1., péntek

Zsolti tolla- No plan is a best plan!

  Egyensuly.
  Talan csak, mert merleg szuletesu vagyok, annyira torekszem az egyensulyra. Mindegy. Bevalik, ez a lenyeg. Egesz utazasom alatt figyeltem erre: Ne vegyel el tobbet, mint amennyit adsz. Ez igy hulyeseg, nem igaz.
   Vegyel el mindent es, adj oda mindent.
 
    Kovet hordok, most ez a menu. Olyan sok allatot tartunk, muszaly epiteni egy uj disznoolat. Ennek orulok, ha mar van testem, hasznalnam is...
   -Mi az Dzsordi?- Kerdezik tolem. Itt Dzsordi a nevem, senki se tudja kiejeteni a Zsoltit.- Ha faradt vagy, nyugottan tarts szunetet...
    Melyrol rantott vissza a kerdes. Epp kezemben egy sulyosabb sziklanak a barazdait kemleltem.
   -Rendben vagyok. Csak... hianyzik a maszas...
   -Akkor menj es massz! Mi tart vissza?
   -Olyan sok itt a munka, nem akarlak titeket cserben hagyni...
   Dave elnevette magat. Szettarta a karjait, mintha megakarna olelni az egesz vilagot, majd igy szolt:
   -Ugyan! Mindig sok a munka, legalabb is mindig akad mit tenni. Te azonban nem vagy nelkulozhetetlen, ahogy En se, vagy barki mas. Menj! Csinald! Es az Eg szerelmere vigyazz  magadra.
   -Harom nap...
   -Ha ugy van, menyj el egy hetre!

    Spanyolorszagban stoppolni nem egyszeru mutatvany. Joszerevel senki se all meg, igy normalis, ha a tuzonapon kell setalni tiz kilometert. Megeri, hisz Santa Linya a cel. Viszont, ha valaki megall, az tuti, hogy a legjobb. A spanyolok kepesek harminc kilometert is pluszban vezetni, csakhogy neked jo legyen.
   Igy erkeztem meg Santa Linya barlangjaba. Ket nagyon csinos lany tett ki a szikla orias ele. Nem tetovaztam sokat, tatott szajjal indultam a fal fele...
  -Hejj Chico! Van mit enned?
  -Mara eleg, aztan muszaly boltot keresnem...
  -Az necces erre fele. Tudod mit, varj itt hozunk valamit.- majd elhajtottak. Hol tartottam? Igen barlang fele indultam, de masodjara is megtorpantam. Olyan nagy! Olyan hatalmas! Mintha egy rettenetes szaj akarna, ham bekapni, alacsungo cseppkovek a szorny fogai. Haho! Van itt valaki? Senki...
  Egyedul mereszkedtem a szikla kozelebe, madar nem halatta hangjat a kornyeken. Ez csapda, Zsolti! Fordulj vissza...! De tul keso, imar megbabonazva csoszogtam a porban mezitlab, es amikor megerintettem az elso tufat. Fel remlett bennem egy elveszett emlek: A szikla a legjobb baratom.

  Teltek, s multak az orak, de senki se erkezett. Se a lanyok az alamizsnaval, se maszok, akikhez csatlakozhattam volna. Egyedul, santa linyai barlangban, Europa egyik legnepszerubb maszohelyen, Itt eroskodnek a legerosebbek. Chris Sharma, Dani Andrada, Adam Ondra meg egy rakas hasonszoru kemeny legeny kedvenc helye. Szinte latni lehet a barlang falara kicsapodo andrenalin froccsot, erezni lehet, ez egy komoly maszo hely, eppen ezert:
   Pucer Traverz 7A, FA.
   Kesobb unalmamban szimbolumokat rajzoltam a porba: spiralok, Om, beke, a szignom es egyeb mas, aztan meditaltam es recitaltam az Om-ot, de a kavicsokon megcsikordulo kerekek larmaja felbeszakitott. A lanyok ertek vissza, En meg azon gonndolkoztam, ne dobjam -e le megegyszer a gatyomat...
   -Fogadjunk azt gondoltad, mar nem jovunk vissza- Kezdtek a lanyok, kezukben zacskoval, bennuk a sok-sok finomsaggal.
   -Nem hazudok, valoban.
   -De nem okozzunk csalodast... meg foztunk is!
   -Azanya!

    Kesobb. Ismet egyedul.
    A nap vege fele jart, a fecskek, a csokak mind visszatertek az uregeikbe, es a levego megtelt ropkodo deneverek neszevel. A szikla elsotetult, roppant konturja, sarlokent szelte kette az eget. Mivel meg mindig nincs lampam hamar elokeszitettem a szallasomat, es jobb hijjan ismet meditalni kezdtem, majd azon gondolkoztam nem birok eleg melyen meghajolni a vilag elott, mint amennyire szeretnem, mikor a legnagyobb dobbenetemre angolul kerdeztek:
   -Te mit csinalsz a sotetben?
   Annyira zavarba jottem, magyarul valaszoltam eloszor, aztan megembereltem magam es annyit feleltem a brit parosnak: Pihenek. Kicsit furan neztek ram, kicsit nem is foglalkoztak velem, korbejartak a helyet, majd leleptek, igy visszatertem az iment felbehagyott  gondolatomhoz.
    Ha jol emlekszem aprilis kornyeken fogalmazodott meg bennem egy fontos, egyszeru es erzekeny eleme az egyensulynak: Ha azt akarom, hogy jo embernek tartsanak, jo emberkent is kell viselkednem. Maszoverseny utan torten ez, amikor a ket heti -vagy tobb...ki emlekszik mar ra?-  megfeszitett munka utan onelegulten elvezhettem a munkam gyumolcset, azt hogy a hatamat veregetik: Igen ez szep munka volt Zsolti, mondtak es en is igy gondoltam, tehat hagytam, s nem tiltakoztam.
   Mind ez tartott ket napig. Akkor megertettem, ha azt akarom, hogy elismert legyek - nem ket napig, nem is harom napig, hanem allandoan, akkor folyamatosan nagy tettekre van szuksegem. Nem eleg egyszer megdolgoznom erte, allandoan tevekenykednem kell, hisz a pillanat eluszik.
  Nem birok meghajolni elegge a vilagegyetemnek, pedig szeretnek. Egesz idaig vezeto utam, olyan kusza es izgalmas volt. Annyi csodat, turelmet, megertest kaptam, nem tudom kepes vagyok- e viszonozni. Mivel viszonozam? Csavargo vagyok, nincs semmim, csak egy teleirt fuzetem es egy tollam. Ez mindenem, igerem, ha eljon az ideje megosztom veletek.

  Ismet erkezik valaki. Az angol srac tert vissza:
  -Itt hagytatok valamit?
  -Igen, teged! -Aztan bocsanatot kert tolem, amiert nem jutott elobb eszebe, hogy megkerdezzen, nincs-e kedvem holnap csatlakozni hozzajuk, hiszen Terradetsre mennek.
  Hogy a viharba ne!
  Azt hiszem megint elcsiptem valamit!
  -Akkor reggel hetkor a fenti parkoloban.
  -Rendben... Viszont hetkor meg sotet van, nekem meg nincs lampam...
  A srac egybol megertette a celzast, es kolcson adta a fejlampajat, aminek kesobb nagyon is orultem. Visszakisertem a berelt autojukhoz, intettem, majd nyugovora tertem.

  Olyan fura szag van... Olyan mint a farmon. Erre a gondolatra ebredtem. Olyan sotet volt, nem tudtam nyitva van-e a szemem, vagy sem. A  ruhamat szagoltam, valoszinu, hogy En belolem arrad, hisz hatvan napja ket polot hasznalok. Ebben a ket poloban kell megoldanom az allatgondozast, a konyhai munkalatokat, es megjelenem az ebeden a vendegek elott. Ebben dolgozom, ebbe maszom, ebben vasarolok... Igen komoly logisztikat kivan a ruhaim tisztitasa.
   De ez nem belolem arrad. Talan...
   Ebben a pillanatban hallottam meg a vaddiszno csamcsogasat a legkozelebbi a bokorbol, ami nincs olyan kozel, mint amennyire gyava vagyok igy hat:
   Zoknis Futam 6b, FA (ejszakai, fejlampas megmaszas).
   Ilyen gyorsan meg nem rohantam fel tufan! Amint elertem az elso akasztast, beekeltem a terdemet, es tapsikolni kezdtem.
    A bokorban ket fenylo szempar jelent meg.
    -Ott a diszno!- orditottam oda, de az csak sutan lesett ram.-Mondom ott a diszno!
    Semmi valtozas, csak kitarto csamcsogas, es vegnelkuli rofoges. Akaratlanul is eszembe jutt a Hannibal filmbol az a jelenet, amikor a vaddisznok megeszik az embereket. Tudom, azok fogva tartot malacok voltak, eheztettek oket, de ezt itt a gep elott egy bogre tejes kaveval a markomban pottyogom nektek.
    De este, a sotetben, egyedul a barlang melyen mas a helyzet...
    Elenekeltem par Kossuth notat, aztan a "Te vagy a legeny, Tyukodi pajtas" kezdetu bujdoso-kesergot, legvegul A part alatt cimu notat, mert azt szeretem. Muris, hogy ilyen sok allat suti a kenyeret ebben a dalban.
   Ez bevallt. A szempar eltunt, a szag is csillapodot, igy lemereszkedtem a foldre.
 
   Ismet a szagra ebredtem. Nem mozdultam, csak fulleltem.
   Semmi.
   A bokor kozott valami ugyan mocorog, de az lehet ugyan az esti szello is. Csamcsogas es rofoges nincs. vilagot gyujtottam, es ismet meglattam a ket fenylo szempart.
  -Menyj innen!- Szakitottam meg a csendet, es a barlang ezerszer szajkozta: menyjinnen- menyjinnen- innen... Nincs mese- gondoltam, osszeramoltam es neki lodultam...
  Varj egy pillanatot Zsolt! Mit csinalsz? Az erdoben akarsz koborolni este, dagonyazokon keresztul vagni, bokrokat kette szelni? Ha nem a bokor teged, emlekeztetnelek: mediterran erdoben vagy, itt minden szur es vag! Akkor mit csinaljak?
  -Elkaplak es elviszlek Attilanak, Ugy is tartozom neki egy csirkevel! O majd porkoltet csinal beloled! -ijesztegettem, de nem hatotta meg, valoszinuleg erzi, hogy ismet vega vagyok. De otlettem tamadt, es felhivtam Attila, Campa mester baratomat, egy kis batoritasert. Sikerult neki, nem veletlenul mester.
    Az ej hatralevo reszet ataludtam, es csak akkor ebredtem fel, mikor egy menyet fele lopozott melem, es szandalommal a szajaban eliszkolt. Mondhatom, szeretnek az allatok.

  Reggel, meg pirkadat elott ismet dalolva baktattam vegig az erdon, a megbeszelt talalka helyre. Elenekeltem az "Egy boszorka van" a "Beres legenyt" es a "Batta indulobol" neheny sort, mert hat miert ne...! Batta szive itt is dobog!
   Ujdonsult barataim mar vartak ram, hogy ne haragudjanak ram a kesesert elszorakoztattam az esti kalandommal oket.
    -De a kezedben mind ket szandal...
    -Igen. Ide felejovet talaltam meg, kicsit megragtak, de meg mukodik!
 
    Annyira szeretek utazni. Legszivesebben azt kivannam, az autoban ulve, sose erjunk celba. Ulni, kenyelmesen hatra dolni, es figyelni, ahogy a taj valtakozik. Pont jo idoben vagyunk, mint altalaban; Pont elcsiptuk a napfelkeltet. Napfelkelte, csak egy szo. Meg is mimindent takar ez. A feny jatekok elkepesztoek a hegyek kozt, teljesen magaval ragad, ahogy a felhok is, amint torlodnak- torlodnak, mignem eleg nagyra duzzad ahhoz, hogy atbukjon a hegy tuloldalara, megfuszerezve a pirkadat felhomalyat. Szeretnek elveszni a pillanatban.
   A Toyota feljebb hag a hegyekben, patak mellett, majd folyo menten, egyik volgybol a masikba, majd ismet fel a felhok koze. Itt parkolunk le, a viztarozo mellett.
   -Ott a sziklank... a felhok mogott.
   Meg feljebb es feljebb, imar gyalogszerrel. Eloszor a sziklafalba furt vasletran, majd erdei osvenyen. Minden lepes preciz, minden lepes csendes, ez tanultam mezitlabb. Nem rugom arrebb a koveket, nem boritom az alattam levore a tomboket, nem lepek eles-hegyes sziklara... Ez egyensuly es gyakorlas kerdese.
   A fal legmagasabb pontja harmincot meter, es en rogton beleszeretek ebbe a feheres kozetebe. Tufak, cseppkovek, jaj ez a maszas felleg vara!
   -Szeretned kezdeni a maszast, Caveman? -ok se tudjak kiejteni a nevem-  Ja hogy mar rajtad van a maszo cipo?!
   A fal tetejen nem felejtek el korbe nezni. A fak folott mar tobbet latni. A felho elvonuloban van, nekem meg ra kellett dobbenem, itt mindenhol szikla van. Nincs mese! Felre raktam a buddhit, es masztam annyit, amennyit csak birtam, majd meg tovabb is. Mikor mar vereztek a felpuhult ujjbegyeim is akkor is masztam. A Tobbiek vegeztek, de en masztam egyet, es ok megertettek, sokat bojtoltem, hogy itt lehessek.
   -Holnap Camarassara megyunk, szeretnel jonni?
    Imet csak egy hogy a viharba ne!
    -Ez esetbe, elmegyunk pizzazni, es leguritunk par sort...szoktal sorozni?
    Azt azert el kell mondjam, az elmult masfel honapban nem ittam sort. Alkoholt is, ha heti egy korty bort, csak az ize kedveert. Igy hat nagyokat huhogtam, kurjongtam, cuppantottam, es halalkodtam az elso korty utan. a Masodik utan ismet, a harmadik utan szinten, es meg tanitottam nekik a varazs-sor-kerdest, a negyedik utan enkeltem nekik, az otodik utan csuhajja a hatodik...!
   -Azon gondolkodtunk, Caveman, Nem szivesen vinnenk vissza az erdobe.
   -Me´ resszeg vagyok? Nem felek En a vaddisznotol! -es ezt megintcsak nem az erdoben mondtam.
   -Egy sort ittal. Mindegy. Nekunk is egyszerubb, ha nem kell mindig elautozni erted reggelente. Aludj a kocsinkba, egyel es masz velunk!

    Igy telt el a het. Reggel a napkeltevel indultunk utnak. Kanyargos hegyi-utakon, faluvegi kavicsos, murvas sehonnai osvenyeken utaztunk. Kis telepuleseken at, padon ulo Miguel bacsinak nagyokat koszonve: Bon Dia! Erdei osvenyeket koptatuk, nemelyiket, mar fejbol tudom, ismerem melyik kore kenyelmes- es melyikre fajdalmas lepnem. Egesz nap a legjobb minosegu csepkoves utakon koptatuk magunkat, este meg kozosen ultunk be egy barba, az uj baratainkkal.
   Mert Hetvegere mar tiz fos tarsasaggal mozogtam. A sors ironiaja, hogy mindenki angolul beszelt. Amerikaiak, angolok, sot legnagyobb meglepetesemre meg a skotok is. Oket semennyire sem ertettem.
   Este a berelt Toyotaban gubbasztottam. Szegenyes? Lehet, de az almaim mindig gazdagok. De mielott elaludnek valamit muszaly vegig gondolnom. Mit varok mindettol? Mit es miert csinalom minde ezt? Jol csinalom a dolgom? Nem hiszem, hogy sok kozom van mindehhez. Nem rajtam mulott. A sracokke az erdem - szerenykedem, de azert tudom, meg dolgoztam, vagy legalabb is meg fogok dolgozni mind ezert. Mert ennek nincs vege. Holnap uj nap, es ismet elni fogok minden lehetoseggel, amivel csak tudom. Es torleszteni is fogok. Kovet hordani, allatokat gondozni, takaritani... vagy csak mosolyogni, mert az ingyen van.
   Bekesseg
   Zsolti






 

2013. szeptember 11., szerda

Zsolti Tolla

    3. resz

    Na hat, ezek erdoben elnek, ugy ertem a csehek. Erdo- erdo hatan, varosaik alig latszodnak ki a parkoktol es az idos faktol. Ezek tenyleg erdoben elnek, ugy ertem a csehek.
    Huhogok is az oromtol.
    Pragaba erve kevesebb, mint szaz koronaert boseges vacsorat es reggelit vasarolunk es bevetjuk magunkat a parkok melyebe.
   -Jol hallom, ez Bonobo? =es valoban jol hallom, hogy Sleepy Seven durozsol a fak kozott. A Nap lemenoben volt, es az esonek nyomat sem lattuk, mintha becsi szokesunk egy masik eletben tortent volna. Domboldalba fiatalok heveresztek a fuben. Nem kurjongtak, nem tancoltak, vagy enekeltek, egyszeruen csak heveresztek es elveztek a zenet es az est hus leheletet.
    Meg nem tudtuk hol alszunk, de nem is aggodtunk emiatt. Miert nem? Mert az egyik kozeli sorozoben Couchsurfing osszejovetelt tartottak, igen nagy valoszinusegnek tartjuk, talalunk valakit, aki befogad. Na meg a sorozokben konnyu baratkozni, foleg az olyanokban, ahol pumak is talalhatoak. Igaziak! Ott gubasztanak, lesben allnak a sotetben es a legvaratlanabb pillanatban elougranak, es ravettik magukat az olyan tokfilkokra, mint en. Karmaikat meresztik, fogaikat vicsoritjak es szemukkel majd szettepnenek. Felreertes elkerulese veget leszogeznem a puma alatt, most nem a jol karbantartot negyvenes nokre gondolok, hanem a nagy macskakra.
    Tehat olcso sor es pumak, raadasul egy rakas ember. Akkora zsibongas tamadt csakhamar, belefajdult az ember feje. De legalabb befogadott minket  egy kanadai par. Mi egy sort ittunk, a kanadaiak vagy tizet, kezdtem is elvesziteni a fonalat. Reszegek? Es meg angolul is karatyolnak? Az igazat megvalva, en mar huznam a lobort, de tollerans vagyok, hisz tudjatok: Mi jobb a sornel?!
    Vegul, mar amikor minden percben kettot asitottam, es nem birtak kiszedni belolem egy epkez-lab mondatot, megenyhul a szivuk es elindulunk. Sulyos zsakokkal a hatunkon botorkalunk Praga belvarosaban. Itt egy ter, Ott egy regi epulet, amott egy nyilvanos zongora, amelyen barki csiszolhatja tudasat. Hajnali egy ora van, de a nyusges igen nagy. Na nem a beszologatos, nagykepu-reszegekrol beszelek, nem is a zombi- reszegekrol, hanem a kultur- reszegekrol.
  Egy berhazban kapunk szobat. zuhanyozni, bajuszkotott felhelyezni nincs mar eronk. Amint leteszuk a fejunket, azonnal elalszunk.
   Keso delelotig fekszunk ebben az onkivuleti allapotban. Vendeg latoink mar tukon ulnek, es mikor felebredunk, finomat, de egyertelmuen tudtunkra adjak, hogy alig egy ora mulva indulnak Nemetorszagba, es ha volnank oly szivesek es lelepnenk, azzal nagyot segitenenk nekik. Nem is tetlenkedunk. Zuhany aztan indulunk felterkepezni Pragat. Elso allomasunk a termeloi piac. Ismet veszunk 100 koronaert hazi kenyeret, kecskesajtot, paradicsomot, csokis sutiket es meg egy helyben keszult eperfagyira is futja. Na igen, Csehorszag majdnem olcsobb, mint Magyarorszag. Piac melletti fuves retre fekszunk ki napozni. Liz ceruzat ragad es rajzolni kezd, en a jo oreg Vincotte tollal kanyarintom a betuket. Nem kell sok, hamar megjelenek a helyi zeneszek, csapjak is a dogos bluest.
   Piacozas utan a belvarosba indulunk.  Beterunk egy helyi boulder klubba, csakhogy ott hagyhassuk a taskainkat, es imar gondtalanul es sulytalnul barangolhattunk tovabb. Nem lehet megtenni 10 metert sem, annelkul, hogy ne utkoznenk valmi erdekesekbe.
    Minden megcsodalunk, kozben azert faradhatatlanul keresunk valamit: Internet kavezo! Esteink minden esetben bizonytalanok, valahogy mindig az utolso pillanatban talalunk szobat. Remeljuk ma is sikerrel jarunk.
     Ahogy leszall az est, ugy jonnek elo a feketek. Meg mindig csapnivalo az angol tudasom, de naprol- napra tanulok valami ujat. Legtobbszor magamtol kovetkeztetem ki, es ilyenkor megveregetem a vallam. Nagyon kedvesek a feketek, ma toluk tanultam egy koszones format, amit a hello helyett hasznaljak, legalabb is en azt hiszem. Valahogy igy hangzik: viid. Biztos, mert raszta vagyok azert koszonnek allandoan, csak tudnam, miert akarjak folyamatosan ram tukmalni az alufolia galacsinjukat...
    Kozben irt nekem egy Ivana nevu leanyzo, hogy aludhatunk nala, a kovetkezo uzenetben meg a talalkozasi pont szerepel. Elindulunk hat vissza a varoson tulra a taskakert, nagy boldogan, dicserve a Joistent, a Joszerencset es a Jomindenseget, mikkor Ivana ismet ir nekunk: Sajnalja, tul keson van, o mostmar lefekszik aludni. Vigyazzunk magunkra...stb.
    Egy csapasra elkomorodunk. Liz valamit hoborog, en meg felveszem a poker arcot, hisz termeszetesen nem velem tortenik meg. Gyorsan valaszolunk: uton vagyunk, legkesobb felora mulva a talalka helyen leszunk, kitartas... de valasz nem erkezik. Sietunk, futunk, loholunk... Kit erdekelnek a kultur reszegek, vagy a terek, vagy a parkok, ha egyszer a szallasunk forog kockan. Speciel engem, de nem teszem szova Liznek, nem tudom, hogy kell angolul veszekedni.
    Husz perc mulva a megbeszelt helyen allunk, egy apro villamos megalloban. Hivjuk Ivanat, de kinyom. Ismet megprobaljuk, sikertelen. Irunk neki, hogy megerkeztunk es nagyon sajnaljuk...
    A valasz teljesen zavarba ejto. Leszogezi nem is adta meg a lakcimet, es maskor koraban reagaljunk.
    Pont.
    Ejfel is elmult, mikor tovirol- hegyire atfesultuk az egyik legnagyobb es a belvarostol legkiesobb parkot. Ketelkedve nezunk ossze, sehol se vagyunk rejtve. Barhova is verjuk fel a tanyankat, az ejszakaba lezengok akarva- akaratlanul is rankbukkanhatnak. Rossz lenne papirok es egyeb hasznos holmik nelkul tovabb utazni. Liz azt mondja balra menyjunk, en meg jobbra, de teljesen mindegy, sehol se vagyunk rejtve. Legszivesebben kigyalogolnek a varosbol, be egyenesen az erdobe. A fene enne meg az embereket -velem egyutt veve! Mi az, hogy nem merek fajtarsaim kozt teljesen kikapcsolni? Lerakni minden anyagi erteket, aztan csakfelborulni a fuben aludni, es nem aggodni mit talalok, majd ha felebredek? Ez agyrem!
    Mar eppen bevalalnam, hogy egesz ejszaka orkodom Liz almai felett, virrasztva reggelig, megugatva mindazt, aki a kozelunkbe mereszkedik, mikor a helyzet magatol megoldodik.
    Megcsorren a telefon.
    Ferfi hang szol bele, lenyeget tekintve azt kerdi, miert nem erkeztunk meg a talalkahelyre? Most kell a szallas, vagy sem?
    Csak talalgatni tudunk mitortent. Valoszinuleg osszecsereltuk a telefonszamokat, es ettol az embertol kaptunk talalkozasi cimet, nem pedig Ivana. Nem csoda, hogy olyan furcsasagot kuldott nekunk.
    De lenyeg: Megmenekultunk Praga kultur-reszegeinek kegyetlenkedeseitol.

     Bekesseg!

2013. szeptember 8., vasárnap

Zsolti tolla

2. resz

  Becs szelen älunk es En arra gondolok, Közep- Europa autosainak nyolcvan szäzaleka lätta mär a huvelykujjamat. Komolyan. Pözso lassit mellettünk, jol megnezi magänak az ujjam, majd nevetve felmutatja sajätjät. Visszanevetek, mintha nem lättam volna ezt a viccet kismillioszor. Nyugodt vagyok.

  Ket nap utän leptunk le Barboratol, kinek emlekül Liz odairta a wc falära: Az elet nem az amit talälsz, hanem amilyennek csinälod magadnak - vagy valami ilyesmit. En is ott hagytam szignomat: Idezet egy szerencse sütiböl - vagy valami ilyesmi. Erzekeny bucsut vettünk es elindultunk Prägäba.

  Meg egy vicces auto huz el mellettünk. A märkäjät nem ismerem fel, mert felelmemben behunytam a szememet is, mikor egyenesen felenk hajtott es örült modjära nyomni kezdte a dudät. Nyilvän ez jo poen errefele, kicsit szegyenlem is magam, amiert nem ertekelem, es igy magamra veszem. Mely lelegzetet veszek, es tovabbra is nyugodt vagyok.

   Mikor Lizzel kiertünk a värosszelere, hamar elökaptuk elsö täblänkat. Ez ällt rajta: Brno/ Prague. Felorät setältunk uticelunkkkal a kezünkben, inhüvelygyulladäst megközelitö szenvedesekkel a hüvelykujjunkban, meg se vett fel minket senki. Nem csodälom, ha nem lättam volna a terkepet, azt mondanäm a belväros közepeben älltunk, nem kifejezet stoppos hely.
   Egy ponton megtorpantunk: Elertük az autostraße bejäratät. ujjabb felorät ällunk itt, csekely esellyel. A bejärat ugyanis nem mäs, mint egy hatalmas eloszto. Mindenhovä nyilnak utak: Prägäba, vissza Becsbe, Pozsonyba, Klagenfurtba, na es persze Romäba. Ha jobban belegondolok ezer autobol, ha egy megy Prägäba, bizonyära az is tele van. Vagy az auto, vagy a soför töke... Lenyeg az egy: Itt nem maradhatunk!
   Nincs mäs megoldäs, be kell vettnünk magunkat a közepibe! Mind a ketten csinältunk mär ilyet nem ez az elsö.
   Kisebb hurrikän is kelletkezett, mikor elhuz mellettünk egy negyven tonnäs kamion, szäzhusszal. A soför valamit kikiält az ablakon, de az irgalmatlan tempo magäval vonszolta az elhalo szitkokat, nem maradt semmi mäs, csak egy artikulätlan bömböles, es a monstrum dübörgö zaja. Pokerarc. Mäshogy ezt nem lehet csinälni. Igen, ha az ember otthon ül azt mondja: ezt nem csinälja! Nincs az az Isten amiert En ilyen helyzetbe kerüljek!
    Es megis! Az ember akaratlanul is bele fut ilyen fura helyzetekbe, es akkor nem segit rajta semmi mäs, csak a rideg-komor tekintet, mintha az egeszröl nem is lenne tudomäsa, mintha mindez nem is vele törtene
    Aztän talältunk egy idälis helyet. Az ut kiszelesedett, es leällosävä alakult. Letettük täskäinkat, es värtuk megmentönket, ki majd kiragad minket ebböl a remälombol.

     Na talän most...! A Toyota vezetöje lelassit. Nem vihog, nem integet, egyszerüen csak lelassit. Itt az ideje, hogy megfogjam öt a szememmel, a mosolyommal es a kisugärzäsommal. Vidäm gondolatok todulnak fel bennem, leginkäbb otthoni dolgok. Ez a legjobb modszer. A soförrel el kell hitetni, hogy kivänja a tärsasägunkat. Fel kell kelteni benne az erdeklödest. Azt akarom, legyen meg a Heureka! erzes. Igen, ezert eltel eddig barätom! Eleted tenget-lenget, de most ertelmet nyert!
   Tevedtem. A Toyota egyszerüen csak lefulladt. A soför ujrainditja, köver gäzt  ad, es nem feled el integetni sem. En meg csak älok, es nem ertem mi törtenik. Tenyleg negy oräja stoppolunk egyetlen fuvar nelkül? Hät van ilyen? Kezem reszket, fogam csikorgatom. Legszivesebben hozzävägnäm a täblät az autohoz, vagy inkäbb, csak ugy mint a filmekben, rävetnem magam a kasznira, remületet es ketsegbe esest teremtve ezen a kellemes csütörtöki napon.
   De azert nyugodt maradtam, akär egy jolakott koala.

   Alig älltunk tiz perce az autopälyän märis megjelentek a zsaruk. Zsebredugtuk hüvelykujjainkat, es ärtatlan arcot vägtunk, mintha csak a beväsärlo központban lezengenenk. Rendörök igen kedvesek, mär-mär megertöek es negedesek. Figyelmeztetnek minket, itt tilos a stoppoläs. Akkor hol lehet? Mire a välasz: Menjünk häromszäz meterrel feljebb.
  Hät mi mentünk is, mögöttünk rendöri kiserettel, villogo kek fennyel, mondanom sem kell igencsak elegedet voltam. Milyen csodälatos! Milyen szep is az, hogy igy segitenek es vigyäznak ränk...
  Häromszäz meterrel arrebb ränk szolnak: Most mäszunk ät a szallagkorläton es menjünk ki azon a picike ajton, amit addig meg eszre sem vettünk.
   -Hovä vezet?- kerdezi Liz.
   - Egy mäsik utra.
   -Tudunk ott stopolni?
   - Persze.
   -Präga fele?
   -Persze.
   Megköszönjük nekik a segitseget, majd ahogy kertek atevickelunk a dzsindzsäson es feltärjuk az ajtot. Ha! Micsoda szemen-szedett hazugsäg. Az ember csak percig higyjen az egyenruhänak, märis szemen köpik. Piha! Ut? Milyen ut? A semmi közepere nezünk, es ezt valaki utnak nevezi, räadäsul könnyen stoppolhato prägai utnak?
   Szovä akartam tenni a biztosurnak a felreertest, na nem ugy mintha, ö tett volna lovä minket, csak ugy... tudjätok, tärsalgäsi szinten, hisz nyugodt voltam akkor is.
   Egy erös lökest erzek, es mind a ketten ätestünk a tuloldalra, a semmi közepere, ahol feldöntött kukäk es nehäny beväsärlo kocsi värt reänk. Az ajto azonnal bezärult. Kilincs nincs rajta, visszaterni lehetetlen. Liz valamit kärog, de engem sokkal inkäbb lekötnek a beväsärlo kocsik. Valahogy csak lehet hasznositani? Nem lenne rossz, ha nem kellene cipelnünk a harminc kilos zsäkjainkat.
  Miutän Liz kikäromkodja magät, es en leteszek a lopkodäsrol utnak indultunk, hogy megkeresük az autopälya bejäratät. Vagy egyältalän magunkat a terkepen.

  Na ez mostmär biztos megäll! Minek is menne toväbb?- Szugerälom a következö sofört az autopälya bejäratänäl, es felig igazam is van. Mutatoujjal lefele bök, jelzi  nem megy toväbb, Becsben marad, csak ezert nem vesz fel, de azert sok sikert.
   Ujabb ora telt el es mostmär ket täbläval hadonäszunk. Az egyiken maradt a Brno Prague felirat. A mäsik folyamatosan vältozik: hol egy kis rajz jelenik meg egy benzinkutat äbräzolo piktogrammal, hol a better autostop?, hol az ALLES felirat.
   Öt oräja probäljuk elhagyni a värost. Öt kerek oräja. Pont belefert egy kellemes tura az autopälyän, rendörökkel egy kis hadakozäs, kovälygäs a kertvärosban es nyolvankilencezet- hatszäzöt mosoly es szemvillantäs a soföröknek. Ez bele, de nem több... legaläbb is amit a fuvart illeti.
   De en persze nyugodt vagyok.
   Azt emlitettem mär, hogy esik az esö...?
   Tuti valami komediät rendeztek a Joistenek, es most en vagyok a föbohoc. De ez tevedes. En nem viccelek, En nyugodt vagyok keremszepen, az idegesseg messze äll tölem keremszepen... De most mär jöjjön valaki ertünk! Most! Azonnal!
   Eszre se veszem, közben egy mercedesz äll mellettem. Felig leeresztett ablak mögül csak ennyit hallok meg:
   -Prägäba mentek?

   Bekesseg
   Zsolti

2013. szeptember 4., szerda

Zsolti Tolla - Wondering

   1. resz

   Alig hagytuk el a varost maris megvaltozott minden.
   Reggel mig otthon voltunk a felkelo Nap szinezte a szobamat arannyal, biborral es vorossel. A halak az akvariumba megelenkultek a fenyjatekbe, a novenzek az ablak fele nyujtozkodtak, az imazaszlot a reggeli szello lengeti, es en hajlamos vagyok azt hinni, nekem integet. Egy utolso pillantas minderre, minderre amit a szobamnak, otthonomnak es eletemnek nevezek. A novenyek, a konyvek, a felbe hagyott irasok es a kozepesen durva rendetlenseg... Azt hiszem ez vagyok en. Utolso, vegtelennek tuno pillantasok, es az imazaszlo csak integet, hogy menjek mostmar. Utolso pillantasok, es minel tobbet idozok, erzem, en annal nehezebben indulok, mintha minden egyes eltelt masodperc egy lapat cement lenne, ugy kotodom otthonomhoz. Szabad ilyet tennem? kerdezem magamtol talan szazadjara, ha nem ezredjere, mire a valasz mindig harsanyan kialt bele lelkem csondjebe, hisz oly egyszeru, oly egbekialtoan egyertelmu:
    Persze, hisz szabad ember vagy!
    Aztan elindulunk, es a nap mar magasabban is jar... valahol. Ahogy a lathatar fole emelkedett, ugy burkolozott bele valami ketes szandeku felhobe. Nem tudjuk, valóban esni fog, vagy csak ijeszteget. Ahogy azt sem tudjuk, hogy hol alszunk becsben. Otthon azt mondtam, nagyon szegyelnem, ha nem sikerulne kistoppolni egy nap alatt, de amikor mar ket es fel óraja Gyorben szobrozunk, igencsak nagykepunek erzem ezt a kijelentesemet.
    Vegul aztan megtalaljuk idealis fuvarunkat. Cseh baratunk ukran rendszam tablaju dzsipje alatt eszkabal. Itt termeszetesen eszembe jutt Krisz. Visszaemlekszem, amint arról tart oktatast egyik sorozos esten, hogy is kell kijavitani a hidegfuziós hiperterugratót, gondoltam meg is kerdezem mit csinal, hatha hasznomat tudja venni.
    - Tudni akarjatok az igazat? -kerdezi vissza Ir akcentussal a cseh. Bolintunk.
    - Epp a tankot valasztom kette, hogy tobb cigarettat dughassak el.
    - Cigarettat?- ertetlenkedem.
    -Tudod... cigarettet csempeszek, es a tank mindig is a legmegfelelobb hely a csempesz szamara.
     Kesobb, mikor beszalunk autojaba keszen ra, hogy elvigyen minket Pozsonyig, Liz nem gyozi visszafogni kivancsisagat a szetbombazott anyósules latan: Csak nem ez is egy kozkedvelt rejtekhely?
     Gyorbol Pozsonyba, Pozsonyból Becsbe. Kiprobaltuk milyen is a turista elet. Parkban ebedeltunk, templomokat es kastelyokat latogattunk, az ido meg kozben telt, ahogy az mar lenni szokott, es meg mindig nem volt szallasunk.
     Mar a jatszotereket kemleltuk, es talaltunk ket impozans fat, ahova felkothetnenk fuggoagyainkat, mikor meg erkezet a megvaltó esemes. Barbora irt, aki a couchsurfing.com-on figyelt fel segely keresunkre. Azt irta, szivesen lat minket vendegul.
  Mi is szivesen alszunk agyban, mint a parkban.

Bekesseg
Zsolti

2013. június 25., kedd

Hvar

Föld. 7 milliárd ember otthona, s ennek csupán csak a fele az, aki felnéz az égre. Én viszont most, az álmomban még kisebb csoportba tarozom: Egyedüli emberként látom magam előtt bolygónkat az űrből. Átellenes oldalt a Nap süti, de a velem szembe lévő rész, egy vékony sarlót leszámítva, ahol pirkad, éjszaka az úr. Millió és millió fény pont ragyogja be a sötét oldalt, mígnem elmegy mindenhol az áram, és sűrű sötétség telepszik a városokra.
Alámerülök a sztratoszférának, és lesiklom az egyik ilyen beton rengetegbe. Felhőkarcoló előtt állok, és ahogy a tekintetemet emelem fel, keresve az épület tetejét a fekete égbolt alatt, azt veszem észre más-más korszakokban, rétegesen építeték fel, mintha több felhőkarcolót helyeztek volna egymásra. Aztán egyszercsak valahol a közepén találom magam. Apró párkányba kapaszkodom. Olyan élesen látom magam előtt mindent, mintha nappal lenne. Látom fogásom repedezetségét, ahogy keresem rajta a jobb részeket. Egy része letörik és amint utána nézek a lehuló törmeléknek, elfog a szédülés az alattam tátongó mélységtől.
„Mássz Zsolti, mássz!” Ösztönözz egy hang valahonnan, talán mindenhonnan.
-De ha leesek, akkor végem!
„Mindenbizonnyal! De most itt vagy, ebben a helyzetben. Másznod kell, feljutnod, túlélned! Vagy van jobb ötleted?”
-Mondjuk maradhatok itt is, úgy ahogy vagyok.
„Te tudod.” Mondta a titokzatos hang és magamra hagyott. Ki tudja mennyi idő telt el míg ott álltam egy helyben. Öt perc vagy fél óra? Esetleg ezer év? Néha életeken keresztül nem juttunk előrébb, tengünk-lengünk, és nem lépjük meg azt, amit már milliószor meg kellett volna. Mondom, akár sok életen keresztül is. Ez a gondolat különösképpen megnyugtat, sikerül magam rávennem, hogy elinduljak.
Elindulni nehéz, a többi már adja magát.
Ahogy halmozom magam alatt a métereket, a mozdulatok úgy lesznek letisztultak és könnyedek, szinte már élvezzem. Felérek a csúcsra. A város lustán terül el alattam, a horizonton fények pásztáznak.
 Új nap van virradóban.

Önmagamat meghazutólva gyorsan csaptam le az ébresztőt.
A telefon átrepül a szobán és landol a szanaszét heverő ruhákon, amiket még nem pakoltam el. Hiába, még mindig az utolsó pillanatra halasztok mindent.
Reggeli, fogmosás, csomagolás és mindeközben kapkodás. Rá- rá nézek az órára, mosolygok: az idő újra megállt.
Elkezdődött.
Százhalombattáról vonattal Kelenföldre, majd onnan Nagy-Kanizsára. Persze nem egyedül, hanem Captain Richarddal. Út közben sörözgetünk és hegedülünk, na meg szájharmonikázunk, utastársaink legnagyobb örömére. Hosszú az út Kanizsáig, de még hosszabb Andrisig Cliffbase-re, Horvátország egy elrejtett ékkövéhez.
Na és persze Andris erről mit sem sejt, az egész útunk egy kis meglepetés.
Annyira elmélyülünk a hangszerekben, észre se vesszük, hogy végálomáson vagyunk, így a kalauznak kell letesékelnie, ráadásul a csatlakozást is lekéstük. Hangszer a tokban, táska a háton és mi ismét úton vagyunk, az út szélén lájkoljuk az autósokat, kisebb-nagyobb sikerrel. Úgy gondolom az autósok nem igazán vágynak két nagy táskás, átázott stopposra.
-Csinálj úgy, mintha nem esne az eső- javasolja Ricsi kapitány és békésen üldögél a szallagkorláton. Szőrős arcát az égfelé fordítja, mintha csak a verőfényes napsütésben sütkérezne Santa Lucia fedélzetéről.
Ez azonban nem téveszt meg, mert látom, amit látok: Ricsi szakálából csöpög már az eső...
Egy fuvar, két fuvar, itt egy busz, ott egy séta, úgy tűnik igen jó tempóban haladunk célunk felé. Zágráb után haladunk két horváttal, akik nem beszélnek semmilyen nyelvet, csak a sajátjukat. Egyikük telefonját mutogatja, képernyőn angolul kérdezi hová tartunk. Mire nem jó a szövegfordító...?!
Azt válaszoljuk, hogy Split,de ők nem mennek addig, csak Károlyvárosig.
Vannak emberek, akik sose stoppoltak.
Vannak emberek, akiknek fingjuk sincs a stoppolásról.
Az utóbiba tartoznak ők is, így tettek ki minket az autópálya közepén. Nem voltak rossz emberek, sőt... Segítőkészen mutatták tovább az irányt, úgy képzelték gyalogosan használjuk majd az autópályát.
Mondanom sem kell igen rossz helyen voltunk, nem kellet sokat várnunk, hamar megjellent a rendőrkocsi is. Ablakból előtűnik egy disznófejű rendőr, és kollégája: nagydarab, kigyúrt kopasz napszeműveges forma, aki egy pici grimaszt sem engedett meg magának. Meredten és mozdulatlanuk bámul ránk, komolyan elgondolkodunk, lehet csak egy bábu volna?
Miután elzavartak minket városba vetettük magunkat, Ricsi irányít, úgy vettem észre felvan csavarva az összes érzéke. Úgy hat kilóméter múlva találunk is egy vasútálomást. Dölöngélő falak, lepukkant környék, pont ideális számunkra, így elővettük hangszereinket és megvártuk a Splitbe induló vonatot.
Másnap reggel érkezünk Splitbe, városnézésre nem sok időnk van szinte azonnal indul a komp Hvar szigetre. Reggeli, kávé és cigi, majd figyeljük amint beúszik a hajó óriás a mólónkra. Autósok közt szalonozva felszállunk, és a legfelső, nyított részre (azt hiszem a tatfedélzetre) igyekszünk, onnan élvezzük a több mint két órás hajó utat.
Stari Grad. Apró kikötő város. Fehérre vakolt házfalak, vörös cserepes tetők. Messziről még a templom torony is látszik, ahogy elhúzzunk újdonsült fuvarunkkal. Négy stoppal –többek közt egy kabrióval is- érkezünk meg Sv. Nedjelja-ba. Látkép igencsak átalakult, mióta elindultunk Battáról: Iszonyú emelkedők, és szerpentin hajtű kanyarokkal. Keskeny útcák, titkos ösvények, 45 fokos szőlőföldek. És mindenütt csak tenger és szikla. Nem rossz azé!
Beletelik kis időbe, mire megtaláljuk a Cliffbase-t. Csendben lopakodunk a számunkra ismeretlen terepen. Az a tervünk, becserkészük Andrist, és hegedűvel hívjuk fel magunkra a figyelmét. Lépést-lépésre, kanyart- kanyarra hagyunk el mígnem egy ház előteréhez érünk. Nem tudjuk hol vagyunk, de minden kételyünk szertefoszlik, mikor Andrist megpillantjuk a függőágyban szunyokálni. Tökéletes. Odaállunk közvetlen mellé és finoman megvonom a hegedű húrjait. Semmi. Mélyebben alszik, mit azt hittük. Ricsi ösztönözz, ne fogjam vissza magamban a Vivaldit, gyerünk, kezdjek el játszani!
Belecsapok hát, és egy rettenetes melódiát játszom. Madarak csivitelve szálnak szanaszét. Andris megmozdul és ránk emeli a tekintetét. Úgy gondolom, kevés értelmetlenebb képpel találkozhat az ember ébredés után. Akár lehettünk volna zongorázó zsiráfok is, Andris nem bírta a valósággal azonosítani a látottakat. Azt hitte, hogy vicceset álmodik. Miután félperc múlva se tünnik el ez az abszurdum, az agy elkezd hozzászokni: Lehet még is ez a való?
Hatalmas örömködés kerekedik, kurjongatásra rohannak oda a többiek. Bázison három önkéntes dolgozik Andris mellett: Liz Amerikából, Jordie Spanyolországból és Gion Franciaországból.
 Megérkeztünk.

Hamar beleszokunk környezetünkbe. Már a második nap után azt se tudjuk milyen nap van, hány napja vagyunk itt. Nappal, mikkor még erősen süt a nap kajakozunk, vagy deep water solozunk a 300 méter széles és 60 méter magas falon. Búvárkodunk, tenger fölött hevederezünk... Jó nagy játszóteret találtunk. Ricsi folyamatosan mozgásban van go-proval a fején. Gyártja videókat Jordiank, aki hat éves világ körüli úton van motorjával. Este felé, mikor a nap már nem tűz a falra, beűlőt húzunk és felfelé is mászunk. Van néhány 44méteres sport út, igazán élvezetes ilyen hosszan mászni, nem beszélve a formákról, amit a tenger alakított gondosan és előre látóan a mászóknak. Pár napra a megérkezésünkre megérkezik Lidi és Gergely Gergő páros, Tomi a profi fotós és Geriszon, aki mostantól kezdve itt él. A kis rohadék...
Egyszerűen nem bírok betelni a látvánnyal. Úgy érzem szárnyalok, lebegek, úszok és bukfencezek, de semmi képen sem állok két lábbal a talajon. Hogy lehet valami ilyen szép? Hogy lehet valami ilyen jó és izgalmas?
Tenger fölött csimpaszkodom, egyszerűen nem merek beugrani. Nem a zuhanástól félek, nem a becsapodástól, egyszerűen csak az a pillanat öl meg, amikor elindítom a mozdulatot. Túl spirázom a dolgot, mondják a többiek. Ne gondolkodj, csak csináld. Azt hiszem igazuk van, mégis valamiért mélyen leások magamban, próbálom megérteni ennek a félelemnek az okát és miértjét. Mikró a makróban. Úgy gondolom bízok önmagamban. Bízok másokban, és bízok valami felsőbb dologban, amit mindig máshogy nevezek, attól függően kivel beszélek. Bízok a tenger mélységében, bízok a testemben, remélem nem bánja, hogy ezt teszem vele...
De akkor miért nem ugrok? Miért nem cselekszem? Elhiszem, hogy vigyáznak rám, de ez nem valami könnyebb út? Nem azért hiszek, mert így minden megpróbáltatást valami, vagy valaki másra  szeretném hárítani? Nézem, ahogy alattam a tenger hömpölyög és fáradhatatlanul faragja a sziklát, ki tudja ezer év múlva azok fogások lesznek. A tenger dübörög, nagy zajjal vágódik a sziklának. Szeretném túl harsogni, beleüvölteni az éterbe, hogy szeretlek világ.
Ez szép és jó, gondolom, de mióta is állok itt? Öt perce vagy fél órája? Esetleg ezer éve? Ember! Dolgod van, csekedj!

Este a csillagokat bámulom, azt hiszem mindenki alszik, de az is lehet, ez nem így van és ők is azt teszik amit én. Jól esik egy kis magány, egy kis csend. A szél elállt. A Hold tökéletes ezüsthídat fest a tenger mozdulatlan tükrére, akár át is sétálhatnék Vis szigetre. Csillagok és galaxisok milliói ragyognak fölöttem. Alig látható fehér sávot látok végig húzodni az égboltón, olyan mintha valami köd lenne, vagy felhő. Természetesen nem az, hanem a Tejútrendszer lapos lencséjének egy része.
Azon gondolkodom jó ez-e, amit csinálok? Hasznos? Elősegítek vele valamit? Nem tudom a választ, de az biztos, hogy fene jól érzem magam!

Békesség

Zsolti

2013. április 14., vasárnap

III. Batta Boulder Kupa - Ahogy Én láttam

Hello mindenki!

Véget ért a III. Batta Boulder Kupa!

Nagyon büszke vagyok a "csapatomra". A barátaimra akik segítettek, a megszervezésben, az utak építésében, a lebonyolításban...

Ha jól tudom magyar versenyen nem volt még 118 nevező. :)
Jó volt látni, ahogy csapattátok, remélem a Bejgli Kupára legalább 150-en eljöttök.

Make love not war!
Work less climb more!
Peace,Love and Rock&Roll

Krisz :)

Versenyeredmények:

Nyílt férfi:
Farkas Tamás
Burucs Bálint
Balogh Zsolt
Gyenes Balázs
Király András
Róth Barnabás
Csanádi Bence
Kovács Gergely
Zengő Márk
Payer Kornél
Nagy Gergő
Simon Gergely
Barcsay Gergő
Matusz Richárd
Molnár Gergely
Strommer Soma
Balogh Axel
Rádai Gergely
Schmidt Zsolt
Bajusz Balázs
Bubb Ferenc
Németh Rudolf
Kovács Tamás
Oláh Attila
Szuhai Viktor
Dudás Máté
Erbits Gergely
Duksa Kovács József
Harcsa Pintér Bálint
Hotváth Gábor
Androvics Zoltán
Erdélyi Balázs
Ipach Marcell
Zsákai Balázs
Budai Gábor
Strommer László
Tóbiás Pál
Holló Gergely
Kothencz Attila
Juhász Mátyás
Zsákai Róbert
Mach András
Mozgai Péter
Hortobágyi Gábor
Kaplár Bence
Szemes Gábor
Baloglh Imre
Lengyel Csaba
Varga Zsolt


Nyílt Női:

Kucsera Lenke
Horváth Laura
Krizsán Veronika
Király Nóra
Soukup Ágnes
Buczkó Beáta
Imrei Kata
Tóth Anita
Csincsi
Kalocsai Dorottya
Kis Alexandra
Markó Vivien
Kádár Noncsi
Kovács Gitta


Ifi B Férfi:

Strommer Soma
Stark Dénes
Androvics Zoltán
Bakucz Jonatán
Herendi Ábel
Tomcsányi Áron


Ifi B Női:

Kis Alexandra
Kalmár Sára
Varga Petra

Ifi A Férfi:

Hegedűs Balázs
Simon Gergely
Király Attila
Kézér Domonkos
Szaniszló László
Laász Milán 
Füredi Márk


Ifi A Női:

Horváth Laura
Kiss Viktória
Ripszám Emese
Tőkés Borbála

Junior Férfi:

Király András
Dudás Máté
Harcsa Pintér Bálint
Háber Balázs
Bratkovics Richárd
Zimmer Walter

Junior Női:

Timbusz Adrienn
Kalocsai Dorottya
Szaniszló Nikolett
Jordáki Nikolett

Senior:

Bubb Ferenc
Kovács Tamás
Oláh Attila
Strommer László
Lengyel Csaba
Mach András

Mini Fiú:

Radics Attila Zsombor
Tóth Vince

Mini Lány:

Weisz Zsófia Dalma

Gyerek Fiú:

Harcsa Pintér András
 Tóth Zsiga
Oláh Gergely
Schultz Benjamin
Tóth Gergő
Baksa Milán

Gyerek Lány:

Bánfalvi Fanny
Riesing Eszter
Rubint Blanka
Laczkó Mirjam Virág
Surányi Petra
Barna Valéria
Nyerges Anna

Serdülő Fiú:

Szabó Bence
Fürher Dávid
Utasi Zalán
Horváth Marcell

Serdülő Lány:

Molnár Eszter
Kóródi Réka
Schultz Viktória





2013. március 22., péntek

Zsolti Tolla



A Pálya foglyai
Nagyon megörültem, mikor Pad Marian és párja, Szabi elhívtak Olaszországba mászni. Végre mással is osztozhatok élményeimben és nem elveszetten tengődök a Dolomitok lábai előtt. Még akkor is boldog voltam, mikor Olaszország helyett Horvát-, majd Szlovénia lett: kiszabadulhatok börtönömből, a beton és műfal szorító fogságából és jól ismert, mégis rég látott tájon nyugtathatom megfáradt szemeimet. Ráadásul sikerült az autót is megtölteni, csatlakozott hozzánk Edina és Andris is.
Indulás napjához közeledvén már formáltam magamba a beszámoló egyes részeit, amit szerettem volna elmondani, csak úgy bárkinek. Na igen, így jár, ki előre iszik a medve bőrére, mehetett az egész a kukába... Sebaj.
Bevallom őszintén, még mindig nem nézek időjárás-jelentést. Csak annyit láttam az egészből, a tél lassan átcsúszik tavaszba, a fák néhol rügyeznek. Bár még elfagynak, mégis ők a tavasz előhírnökei, és oly jól esik a szemnek a változatos szín, a téli fakóság után. Nyugodtan hajtottam hát este álomra fejem, minden tökéletesen megy magától.

- Ítéletidő van oda kinn! – mondja reggel Zsika, majd beveti magát a ládájába, ahol a túlélő-felszereléseit tartja. Hálózsákok, pokrócok repkednek szanaszét. Valahol az alján meg is találja, amit keres, a Greenpeace-es esőálló poncsóját. – Ez majd megvéd! – kétkedve veszem át, a lépcsőházat alapjaiban rengeti az orkán erejű szél...
Hamarosan megérkezik a fuvar is, itt az ideje, hogy induljak. Eső, szél és hó folyamat ostromolják a pözsót, de kit érdekkel, ha Szlovéniában napsütés vár minket... Legalábbis ezt remélem, bár egyre jobban kételkedem mindebben. Látótávolság minimalizálódik, ha tíz méterre ellátunk, örülünk, de nem ritka az olyan szakasz, amikor a kocsi orrát se látjuk. Az egyik ilyen hirtelen jött hóátfúvásban nem kis meglepetés ér minket, mikor előttünk a semmiből egy szürke kocsi jelenik meg. Csőlátás üzemmód azonnal bekapcsolódik, idő lelassul, szinte áll. Szabi, a sofőr fékez, majd balra rántja a kormányt. Ki-ki megfeszül vagy elengedi izmait, én Edinába karolok, talán még sikítok is - mindenesetre örülök, hogy nem készült rólam pillanatkép, nem lennék rá büszke. Azonban bárhogy is próbáljuk, szemünket takarva, képzeletbeli féket taposva - az ütközés elkerülhetetlen. Furcsa látvány, mikor az autó borítása fröccsen szanaszét, miközben az autó fékezhetetlenül csúszik az autópálya balszéle felén rostokoló, jókora oszlop felé. Villámgyors manőver következik, amit akkor nem is fogunk fel és máris a három méter széles, füves leállósávon találjuk magunkat.
- Hogy úsztuk meg ennyivel? - kérdezzük később, mire Szabi csak ennyit felel: Az egyetemen elcsesztem félévet Collin McRay Rally-val...
Miután kikászálódtunk és meggyőződtünk mindenki sértetlenségéről, úgy döntünk, betérünk egy kávézóba elintézni a papír munkákat, majd amikor mindezzel végzünk, felmerül a kérdés: merre tovább? Karambol ide vagy oda, mi mászni akarunk – nem hiába mondják, a mászás függőséget okoz. Azonban senki se meri megkockáztatni a magabiztos kijelentést, miszerint fizetés és távozás után rögtön a sziklák felé vesszük az irányt! Ehelyett Nagykanizsa felé indulunk, hogy egy szaki mondja ki a végítéletet.
- Bárcsak itt lenne Krisz, az autók védőszentje, a bajba kerültek megmentője, a muon-katalizálta hideg fúziós Opelek szakértője! – szakad fel valamelyikünkből a gyászos panasz, és jogos a kérdés... Hol vagy Krisz?
Nem jutunk messzire, mivel a pözsó komputerje pár kilométer után hibát jelez. Hogy milyet, azt nem tudjuk, csak a szerviz állapíthatja meg. Nincs mese, meg kell állni, még mielőtt nagyobb slamasztikába kerülünk. Telefonálunk, mint az örültek, kibúvókat keresünk. Nem sokára akad is, Szabi teszi le készülékét elégedett mosollyal.
- Ki volt az? – kérdezi Marian.
- Tréleres Gabi.
- Tréleres Gabi?
- Így mutatkozott be. Azt mondta, úton van és hoz nekünk csereautót, amivel hazamehetünk.
- Vagy Szlovéniába... - vetem közbe, és hamarosan csak úgy sziporkáznak az ötletek, mi-mindenre lehet használni más autóját. Aztán eszünk egy kicsit, és barkobázunk, aminek rendszeresen a hó, szél, jegesmedve és effélék a megfejtései. Ismét eszünk és láss csodát, el is telt röpke négy óra, észre sem lehetett venni. Ekkor újra csörög a telefon, Tréleres Gabi az. Szívfájdító hírt közöl velünk: tömeges baleset zárja el az útját. Szerencsétlen tűzoltók alig férnek a roncsokhoz. Nem valószínű, hogy elér hozzánk, pedig szívesen megismertük volna. Nincs mese magunkra maradtunk, nem tehettünk mást, nekivágunk az immár sarkvidékké vált autópályának. A látótávolság, ha lehet még rosszabb, így óránként harminc kilométerre csökkentjük a sebességünket.
Fonyód után ismét lelassul minden, utolérjük a dugót. Eltelik egy óra, aztán még egy, az autó mozdulatlanul áll a többivel együtt. Barkobázunk, eszünk, kiszállunk átmozgatni elgémberedett végtagjainkat, de a jeges szél eszeveszettül megtépáz és visszavonulásra késztet minket az autóba, ahol oly lassan telnek a percek, mintha csak a nyárra várnánk. Filmet nézünk és rimánkodunk, de nem történik semmi. Számomra akkor válik csak igazán komollyá a helyzet, mikor a rádióban megszólal Csonka Pici rég elfeledett száma, a Ding-Ding-Dong... „Nem akarok erre a számra meghalni!” Jut eszembe ez a mondat a Zuhanás a csendbe című filmből.
Siófoknál leterelnek minket a pályáról. Addigra országszerte nyitják ki az iskolákat, könyvtárakat, hogy védelmül szolgáljon az úton rekedteknek. Civilek fogadnak be vadidegeneket, az egész ország dolgozik azon, hogy ne maradjon senki se fedél nélkül... sajnos mindenkin nem lehet segíteni.
Sors iróniájára Andris mutat rá, mikor a nyaralóövezet mentén döcögünk végig:
- Ott a nyaralónk, ahol meghúzhatnánk magunkat... csak a kulcs nincs nálam. – Ezért kénytelenek leszünk felkeresni a Baross Gábor Szakközép- és Szakiskolát. Nem mi vagyunk az elsők, parkoló helyet alig találunk, pedig a következő melegedő sincs olyan messze. Portás Tibor megértő, azonnal elszállásol minket a női öltöző padlójára fektetett szivacsokon. Csajok lefekszenek az egyikre, mi még egy kicsit ébren vagyunk és beszélgetünk. Hajnal kettő felé jár, és emberek még mindig érkeznek: idős házaspár lép be az aulába csonttá fagyva, átkozottul éreznénk magunkat, ha a kemény padlón aludnának, mi meg a szivacson. Helyünket átadva a tornaterem padjain éjszakázunk.
Másnap nehezen kelek fel. Rosszul aludtam az éjjel, azt álmodtam, egy szupercella ragadt el... bolhából elefánt: tudattalanom szereti a túlzásokat. Összepakolunk, és ezer hálát rebesgetve elköszönünk.
A szél mit sem változott, ugyanúgy süvít és zúg. Valamiért nagyon haragos ránk, emberekre, bárcsak tudnánk miért? Elindulunk, de nem haza, az még lehetetlen lenne... Hihetetlen, valaki több mint húsz órája rostokol egyhelyben. Utunk a város széléig tart, Andrisék nyaralójáig. Még reggel, míg aludtunk sikerült lebeszélni a kertésszel egy találkozót, aki pótkulccsal kinyitotta előttünk a hangulatos nyárilak ajtaját. Jól befűtöttünk és bereggeliztünk, majd állampolgári kötelességeinket próbáltuk teljesíteni az utakon, és itt eljutottam a tanulsághoz.
Elmúlt néhány órában sokszor megpróbáltuk levonni a konklúziót: mindig legyen nálad a nyaraló kulcs. Hóviharban lassan hajts, vagy egyáltalán ne, és főleg ne mászni... satöbbi. Ezek a fizikai következtetések, de nem bírom komolyan venni, hiszen ezek mind apró dolgok és ha nem ezeken akadunk el, akkor talán máson. Mindenre nem gondolhat az ember, bármennyire is felkészült. Akkor mégis mi értelme volt ennek, mit tanultam ebből? Mert valamit mindig tanulok, ha kell többször is felpofoz az élet, csakhogy észrevegyem magam. Úgy gondolom, ezzel mindenki így van.
Sokszor nincs képességünk adni és ajándékozni, ha egy hajléktalan pénzt kér tőlünk, úgy gondoljuk tíz forintot nem ér, noha a barátainknak és családunknak sokszor felajánljuk segítségünket. Ez mégis egyfajta üzletnek számít: cserébe megbecsülést, szeretetet várunk. Pedig a szeretet ingyen van, forrása kiapadhatatlan, a becsület meg szart se ér, még egy hóviharban sem lehet felhasználni.
És a szeretet? Azzal mit kezdesz? Vannak, akik azt mondják, az élet értelme a szeretet, és én hiszek nekik. Az elmúlt hétvégén, úgy vélem sok embert rá késztetett az idő, hogy önzetlenül szeressen. Még sose tapasztaltam ilyen fokú szolidaritást, ami az emberekben volt. Sokan nem kaptak érte pénzt, sem oklevelet, mégis időt, energiát, komfortot és anyagiakat fordítottak rá, hogy valaki vadidegennek (nem ritkán többnek) segítsenek.
Ez szép és jó, de nem én lennék, ha nem a „félig üres, félig tele pohár” szemszöggel vizslatnám mindezt:
Valóban szükséges ehhez egy katasztrófa?

Békesség
Zsolti

2013. január 10., csütörtök

Zsolti tolla


(J)Új év!

Túl vagyunk egy igen kemény éven. Éjfél előtt pár perccel (amennyire még tudtam) végig gondoltam mi minden történt, meghatározó pillanatok, amik barátaimmal, családommal és ez által velem is történt. Mindig okozott valami fejfájást. Sebeinket nyalogatva gyógyírt kerestünk, és ha nem is találtunk, az idő mindig nagy segítségnek tudható be. Az ember előbb-utóbb „kipisili”, ahogy ezt a kollégám is megfogalmazta.
Sírtunk, nevettünk aztán megint sírtunk, de legvégén mindig nevetés maradt meg, ahogy a visszaszámlálásnál is elkapott egy „belső nevető görcs”, ahogy a múlton mélázok, rágom és forgatom számban az emlékeket, és azon töprengek savanyú ízt érzek, vagy édeset? Megtörténtet elengedtem, a gombócot lenyeltem és másnap reggel tiszta lappal indulhattam: adtam magamnak és a világnak még egy esélyt.

Január 5-én Bakonyoszlop felé vesszük az irányt. Hőmérséklet tél ellenére is 7-9 celsius fok pluszban. Ez a felmelegedés erős szelet is hozott magával, őrült módjára ostromolta Drusza Toyotáját, szerencsére a napi hatezerhétszáztizenkettő húzodszkodásnak, meg se érzi sofőrünk mindezt. Hangszórókból a „Yo nigga!” helyett kivételesen a Kerekes Mini és a Pánsíposok zenél, az utazó közönség meg lázasan tanakodik , mi is ez?
Merre is kell menni? Ne foglalkozz ezzel, most csak figyeld a tájat...
Dombokra fel- s le az egész olyan, mint egy tágas hullámvasút, ameddig a szemem ellát ezek a formagazdag buckák üdvözölnek minket, mint régi barátok. Az ég segítségére siet és a horizont fölött hatalmas felhő-fregattok cirádáznak átúszva fejünk felett és a Nap előtt. Villanypóznán őrszem figyeli utunk, elrugaszkodik, mélybe veti magát, a föld fölött pár centire kinyitja szárnyait és elrepül szemünk elől.
Bakonyoszlop szokásához híven falusi csendességbe burkolózott, út szélén csak Marika néni lézeng hátra tett kézzel, örök mosollyal a szája szegletén. Sárga templomnál balra a dízájnos lila kerítések mentén a temetőn is túl, ahol a sírásó is túr, a szántóföld végében parkoltunk le. Távolban az erdősségben a cseszneki vár tűnik ki a fák közül.
Brrrr...rázkodom össze, mikor kiszállok az autóból. Cudar egy idő van a szélben
-Zsolti vacog és fázik, kesztyűt húz, úgy nótázik!- Barni ha megszólalt, azt mindig rímben tette, akárcsak Romhányi, bár rímhányó helyet csak a sárhányó becenevet kaphatta meg, de erről később, előbb még bevetjük magunkat a rengetegbe.
Kiapadt patak mederben gázolunk a mély avarban. Lábunk alatt a száraz levelek zörögnek, susognak rajtunk kívül úgy tűnik egy teremtett lélek sem tartózkodik Ördög-árokban. Alig teszünk meg néhány métert máris mászható kövek bontakoznak ki a domboldalból. Blitzkrieg Bop áthajló tömbjénél állunk meg először. A fal vizes és mászhatatlannak tűnik. Innen két irányba ismerem a mászó szektorokat, ezért a harmadik, ismeretlen irányt választom. 
Döntésemben nem csalódom cseppet sem. Lassan kezd kirajzolódni Ördög-árok teljes képe. Boulderek sokaságát fedeztem fel, és a jó ég tudja csak mennyi van még. Már előre látom, nyáron visszatérek ide pár napra.
Mikor visszatalálok a többiekhez, úgy döntünk folytatjuk az utunkat a mederben a hátsó boulderek és a köteles utak világába. Legutóljára nyáron jártam itt és akkor Hugival úgy döntöttünk kint töltünk egy éjszakát, majd másnap stoppal indultunk haza. Emlékszem akkor négy zsák szemetet szedtünk össze. Turisták jártak- keltek a mocsokban, megbotránkozva „Ki az a barom aki, ide szemetel?” Nem is sejtve azt, nem az az igazi barom, aki itt szórja szét sörös dobozait, chipses zacskóit és csokis papírjait, hanem akinek szemet szúr mindez és nem tesz még sem semmit. „Nem az én szemetem” „Nem én dobtam el” és a kedvencem, amikor a szélhordta szemétbe rúgunk bele, tudomást se véve róla...zombi invázíó nem a Té-vírus elterjedésével, hanem érzéketlenségünkkel kezdődik. Lehet nem a Te szemeted, de a Te környezeted! Óvd: csak kölcsönbe kaptad!
Most viszont kellemesebb kép fogadott minket. Erdőnek ezen a részén nem láttam szemetet, sőt találtunk egy száraz tömböt, amin elbohóckodhattunk. Hideg ellenére hamar rámelegszünk a mozgásra, vagy csak úgy csinálunk és nem játszuk el hamar hiszti-kártyáinkat. Ezt jól is tettük, később nagy szükségünk volt mikor elsüllyedtünk...
Erdő és szikla... el se hiszitek mennyire hiányzott. A puszta kő tapintása megigéz, feledteti a városi élet minden búját. Fák ágai hajlanak, nyikorognak: kósza szél szalad, leveleket táncoltat a levegőben, bebújik minden zeg-zúgba...és közben fütyül! Ez Földünk zenéje, hangszeren eljátszani nem lehet.
Délutánra az eső is megérkezik. Áthajlások alá húzodunk, és előkerülnek a táskákból a kincsek: két és fél dekás sörök... Ez az életkép kísértetiesen hasonlít a 2008-as fontainebleau-i túránkhoz. Fél óra elteltével az eső alább hagy, így elindulunk az autóhoz. Élvezem a könnyű gyaloglást, és hogy rajtam kívül mindenki elesik a sárban. Úgy néz ki, én tisztán megúszom ezt a történetet...Hogy én mekkorát tévedtem!
-Ajajj, fiúk azt hiszem szállhatunk ki- mondta Noncsi hazafelé út első három perce után. Aki járt már itt az tudja, van egy leszakadt rész, amit kikerülve a szántóföldön teszünk meg. Az eső ellenére is ezt a verziót választottuk. Toyota siklott-csúszott a sárban, majd egyszer csak megállt és beragadt. Kiszálltunk és neki láttunk közel órás dagonyázáshoz. Sár fröccskölt jobbra, s balra. Sár hullott az égből. Sár volt a kocsi tetején a számban és a gatyámban, és iszap birkózásunk közepette sem tudtunk szabadulni attól a gondolattól, mi lesz ha valaki a faluból észrevesz minket, városiakat, amint széthányjuk a szántóföldet. Lehet ugaron hagyták, hogy pihenjen, de mi még is meggyalázzuk azt. Szerencsére észrevétlenül –amennyire egy másféltonnás sárgombóc maradhat észrevétlen- kijutottunk és megsem álltunk az érdi autómosóig.

Békesség
Zsolti

2013. január 6., vasárnap

2012-es Országos Bajnokság Végeredmény

Hello mindenki!

Megkaptam az országos bajnokság végeredményét! Lett egy pár meglepő eredmény, mégpedig:

Boulder:
Fiú Junior: 4. Nagy Gábor Tamás
Fiú Ifjúsági A : 4. Dudás Máté
                       6. Bratkovics Richárd
Fiú Ifjúsági B: 5. Kalocsai Péter
                      7. Hubik Bence
Férfi Nyílt: 12. Balogh Zsolt
                 14. Róth Barnabás
                 17. Dudás Máté
                 17. Varga Krisztián

Ezúton is gratulálok az egész éves helytállásért!

Krisz :)

2013. január 3., csütörtök

Versenyeredmények!!!

Halihó végre itt a várva várt verseny eredményei!


Nyílt Férfi:
Farkas Tamás Gerecse SE
Komjáti Zoltán Gerecse SE
Balogh Axel Gecko
Burucs Bálint Gi Klub
Ízer Bálint BHSK
Nagy Ferdinánd Gerecse SE
Kerényi Barna Gerecse SE
Zengő Márk
Páyer Kornél
Smidt Zsolt Meteora
Martincsák István Gerecse SE
Travis Gerecse SE
Scharnitzky Árpád
Benke Balázs Gerecse SE
Gaál Zsolt ujjerő
Vörös Tamás Ujjerő
Dudás Mátlé BXSC
Tóta Ádám
Bodó Máté Ujjerő
Zsigmond Árpád
Borbély Gábor BHSK
Beke Barnabás
Vajóczki Gábor Rotpunkt
Agócs Tamás Zoltán Ujjerő
Smidt Tamás Meteora
Nagy Gábor Tamás BXSC
Percsi Andris BXSC
Fábián Levente Gerecse SE
Arató Róbert Ujjerő
Habetler Gábor ujjerő
Axt Dávid
Renner Norbert
Tőke Ádám BXSC
Németh City András BXSC
Tóth Viktor BXSC
Papp Márton Simon
Abonyi Gábor
Pósz Pál József SHSE
Bódi Gergely Gergő BXSC
Zsákai Róbert Gecko
Flaska Péter Ujjerő
Koszta Péter
Kulcsár Gábor A legjobb
Nagy Gergő BXSC
Szabó Balázs


Nyílt Női

Szabó Zsuzsa
Hercegh Janka
Klincsek Krisztina Ujjerő
Soukup Ágnes Ujjerő
Szűcs Dominika Ujjerő
Meilinger Noémi VSE
Kádár Noémi BXSC
Kalocsai Dorottya BXSC
Zsika BXSC
Szűcs Gabriella Gerecse


Kezdő Férfi

Bratkovich Richárd BXSC
Kalocsai Péter BXSC
Matusz Richárd BXSC
 
Háber Balázs
Ipach Marcell
Németh Rudolf
Klinghammer Zoltán
Groholy Máté Sopiane Hegyisport Egyesület
Romhányi Ádám Rotpunkt
Herendi Ábel BXSC
Holló Gergő BXSC
Kaplár Bence BXSC
Vakán Attila RedRock
Kézér Domonkos BXSC
Zimmer Walter BXSC
Vajóczki Gergő Rotpunkt
Füredi Márk RedRock
Tánczos Tamás BXSC
Varga Dániel SHSE
Marton Gábor Tamás
Wunderlich Balázs RedRock
Zeke Zsolt RedRock


Kezdő Női

Berecz Anna ujjerő
Nagy Mónika Ujjerő
Berecz Katalin ujjerő
Sápi Boglárka
Markó Vivien BXSC
Marton Nikolett
Mandity Andrea SHSE
Ripszám Emese BXSC
Krivarics Dóri Krea túra HTE
Kucselata Renáta BXSC
Mészáros Anna BXSC
Laknerfy Eszter BXSC


Gyerek Fiú

Szabó Bence BXSC
Dócs Tamás BXSC
Mészáros Dezső BXSC
Füredi Bence RedRock
Radics Attila Klébi
Fuksz Bence BXSC


Gyerek Lány

Laczkó Mirjam Virág BXSC
Mezősi Vanda RedRock
Molnár Szilvia RedRock
Varga Petra RedRock
Vitéz Anna RedRock
Pálmai Lilla RedRock
Vitéz Katalin RedRock


Senior

Tőke Gyula BXSC
Csutorás Gergely Rotpunkt
Csabi Papa BXSC
Lénárd Béla Rotpunkt
Ágh András Rotpunkt
Mojzes Levente Rotpunkt


Senioria

Lénárd Henrietta Rotpunkt
Willy Katalin BXSC