Köszönet!

Hello mindenki!

Ezúton is szeretném a magam és a BXSC összes tagja nevében, megköszönni mind a 109 indulónak a derekas helytállást a tegnapi versenyen!

Áldott békés boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.

Krisz :)

Versenykiírás!!!

XV. Battai Mikulás Kupa

II. Hangár Boulder Kupa

A Batta Xtreme Sport Club szervezésében 2012. december. 22.-én boulder versenyt rendez a kibővített hangárban.

Helyszín: A Hangár, a cím 2440 Százhalombatta Északi MOL porta. Megközelítés az M6-os autópályáról (Érdtől fizetős) a második battai kijáró, a 6-os útról a 3. kijárat, utána a nagy MOL táblát követve csak a parkolóba kell betalálni.

GPS: 47.298187, 18.888006 ß ezt írd be a google.maps-ba

Részvételi díj: 1500 HUF, + 500 a vacsora, ha kéred.

Tervezett kategóriák:

-Szombaton: Nyílt, Amatőr, Senior (férfiak 38 év felett, hölgyek: 35 év felett), Gyerek (16 év alatt)

A regisztráció, reggel 8 órától kezdődik. A verseny „jam” rendszerű, tehát mindenki magának jelöli a TOP-ot, vagy a Zónát. A 30 kunsztra kétszer 1.5 óra áll rendelkezésre. A csoportbeosztást délelőtt 10.50-kor hirdetjük ki, 11.00-kor indul a verseny. Eredményhirdetés, kb. este 18.00-19.00-kor. Utána szombaton szeretettel várunk mindenkit egy kis élőzenés beszélgetős, pszihedellikus  estre. Aki rendel kaját itt kapja meg. Az élőzenét helyi zenekarok, és utánuk                 Dj Gyermekbénulás szolgáltatja.

Aki tavaly megnyerte a vándorkupát, és visszahozza, természetesen ingyen indulhat a versenyen!

Szeretettel várunk mindenkit.

Egyesületi poló!!!

Hello mindenki!


Készülök egyesületi polót rendelni Pali barátomtól! Aki szeretne magának is az, mostantól számítva 1 héten belül dobjon 1 e-mail-t, a tárgy legyen poló. Az email tartalmazza a  méretet, és a kívánt darabszámot. Aki nem küld e-mail-t nem kap polót! Az árat a rendelés visszaigazolása után tudom csak megmondani.

Email: fiat88@freemail.hu

Krisz :)

Zsolti tolla

Hmmm... Furcsa ez a felület, Bxsc fejléc, oldalt felvillanó reklámok... szóval olyan furcsa, érted? Rég írtam ide, de ne hidd, a nyár eseménytelenül múlt el.
Sok kalandban volt részem, sok képet is készítettem, mégsem vett rá a lélek, hogy mindezt megosszam e helyen. Hogy is mondjam? Nem fukarságból, ha kérdezel, én szivesen válaszolok. Ihlethiány -gondolhatnád, és volt az is, de hamar túl tettem magam rajta; és most a vízszámla után a tollak és füzetek jelentik a kiadásaim legjelentősebb részét.
Voltam egyedül és barátokkal. Néha fáztam és áztam, olykor féltem is. Egyesek szerint összetörtem magam, de tudom, csak a test sérült, én mindig ép maradtam. Sebeim gyorsan gyógyultak és mentem tovább. Nem írhatom le mindezt részletesen, mert nem végleges, belül folyvást formálódik. Átalakul és mélyebb értelmet ölt magára, s várom mikor mindez kibontakozik és magával ragad.
Az élet szép.

-Ugyan már Zsolti, nem élhetsz mindig így! Egyszer neked is fel kell nőnöd!- Mondta egyik ismerősöm, miután elmeséltem neki, hogyan stoppoltam Olaszországban. Nem válaszolok, csak mosolygok. Lehet igaza van...mindenesetre jobban szeretek harmóniában élni, úszni a Flóval, még ha Infantilisnek is néznek. Mindig olyan vagyok, amilyen- de nem azért, hogy legyek valamilyen, mondta Lao Ce, miután tanítványai szenilis vén lónak nevezték.
Másnap Attila Ford Mondeójával érkezünk Várgesztesre. November negyedikéhez képest napsütéses tavaszi időjárás fogad minket. Tó körül horgászok pergetnek, tűz ropog, padok zsúfolásig telve piknikező-sütögető családokkal. Morzsi kutya lesből támad, jaj ha nem figyelnek oda! Szájában máris ott a kolbász, s futábban még hallja: rossz kutya, no meg állj csak!
Belépünk az erdőbe. Ha kint a tavasz fogadott, itt kétségtelen, Ősz az úr. Valaha olvastam egy könyvet, már nem emlékszem melyik lehetet az, amelyben a főhős festményeken keresztül lépve látogatja a különböző világokat. Én is ilyesfélét éreztem.  Pasztel világ tárta ki kapuját előtünk.  Sárguló levelek mosódtak össze az erdei szűrt fényben.
Ősz: Őszülő hajkorona, merevség, betegségek és sajgó izületek. Egy lépésre az elmúlástól, a téltől. Sokaknak ezt jelenti ez az évszak. Ők egy másik festményben járnak.
Sárga-fal alá érkezünk. Köszönünk fehérvári barátainknak és Attilát, Kaplár Bencét és Kriszt hátra hagyva Csabi papával atgázolunk a lehullott levelek tengerén a Tojásfalra. Fal egy része vizes, de így is találunk magunknak mászható utat szép számmal. Aki még nem mászott itt, annak Csutit idézném, miszerint "tojásfaltojásfaltojásfal".
Tojásfal.
Kerekded, guzsgolos, precíz, bébikloáka. Ezek a szavak jelzik e fal mozgás és fogásvilágát. Nem szép dolog ennyi jelzőt használni, de Csabi megengette és rittyentetett egy verset Petőfi-szobor Slamtelésre. Azért nem voltunk végig ilyen intelektuálisak: másztunk is. Csabi hat(!) próbából összerakot egy utat, amit meg is mászot.
Visszaindultunk a többiekhez. Újra csak az avar zizegése zavarta meg a csendet. Újra az évszak szépségeit figyeltem. Ősz nyugalmat sugároz. A természet megbékélése az idő múlásával. A fák délceg mozdulatlanságban nyújtja ágait ég felé. Leveleit egész évben hordta, tavasszal díszítgette és színezte, nyáron árnyékot vett velük, most könnyedén hullajtja, minden egyes szellővel aranyzáport szórva ránk.

Az élet szép- folyton ismétlem magam. Na és? Ugyan mi újat mondhatnék? Amikre rácsodálkozok azok mindig is itt voltak.

Zsolti voltam
Békesség

Hangár 2.0

Hello mindenki!

Örömmel jelentem be, hogy szeretett mászótermünk (a hangár) bővítési project-je véget ért!!!

Köszönöm mindenkinek aki segített, nagyon büszke vagyok rátok!

A megnyitót egy király versennyel ünnepeljük. Az időpontot nemsokára kitaláljuk.

Krisz :)

Buda tavát kerékpárral

 Mindenképpen akartunk valami komolyabb és hajtósabb biciklitúrát. Persze mindig beszélünk arról, hogy ide kéne menni, amoda kéne menni, ezt és ezt megjárni, megtenni. De szerencsére a Balaton nincs olyan messze, mint a lebegő Világunk túl fele két kerékkel.

 Hogy tényleg zúzósra vegyük a figurát (készülve arra, hogy jövő nyáron 6 nap alatt akarunk lekerekezni  GibbonAndrisCityhez Hvarra) 3napot szántunk az egészre, egészen Érdtől letekerve.

 Augusztus 18, szombat reggel neki is vágtunk, szokásos 1-2 órás késéssel, de végül is mit számít, ha csak magunk vagyunk és csak a magunk idejét tekerjük?! Hála kedves VargaLackónak, aki szponzorált  minket a csomaghordós biciklis táskájával, amit jól megpakolva Bandi drágámdrágám cipelt.

 Első állomásunk a Velencei-tó volt, gyors reggelizésre és csobbanásra álltunk meg. Ebédünket Székesfehérváron fogyasztottunk el. Később egy útszéli presszóban gyűjtöttük az energiáinkat cappucinoval, kávéval és a kedves helyiektől kapott húdefinom barackkal.

 Fél 10kor indultunk Érdről, és ha jól emlékszem, akkor olyan 5 körül láttuk meg először az óriást, Aligán, alattunk úgy 105,7 méter mélyen feküdt, szemben a nap ragyogott ránk és a túlparton az ellenállhatatlan Balaton felvidék dombjainak sziluettje magasodott ki. A hatalmas tó kimondhatatlan szín jellemezte: kékes, zöldes... türkiz netán?! De valójában egyik sem.

 Kenesén voltunk először a parton, de a vízbe nem mentünk, a túlzottan "mocsaras" part miatt, inkább tova tekertünk. Erősen sötétedett, mikor helyet kerestünk a vadkempingezéshez. Alsóörsön táboroztunk le, egy villákkal teli domboldalban, a szőlőföld mellé. Több hektáros csupasz és lakatlan terület, kilátásban semmi nem zavart minket. Ezer meg ezer csillag az égen, sötétség, csak a szemben lévő Siófoki partifény és a kicsiny utcák lámpái látszottak. Vacsora után a sör cisszen, a blant parázslik, a füstölő illatol. Mesés hangulat.

 Vasárnap reggel kissé térdfájósan és izomlázasan kerestük a legközelebbi presszót kávézás és "cicamosakodás" gyanánt. Huzamosabb tekerés után a térdek bemelegedtek, fájdalom csillapodott. Ezen a napon és ponton fogott át az az érzés, hogy a bensőm is kinyitotta a szemét és láttam is, nem csak néztem. Mosolyogtam. Köszönetet mondtam a Világba, mert itt lehetek. Káprázatos helyekre vezetett minket a kanyargós, áthidalós (rekettyés..) bicikliút. Néhol mintha egy lakatlan szigetnek az őserdejében tekertünk volna, olyannyira sűrű és ingoványos erdőkön vágtunk át az Északi-parton.

 Keszthely után táboroztunk le újra, tudtunk nélkül a kerékpárút mellé, így a korán tekerni vágyók végigfigyelhették ébredésünket és sátorbontásunkat. Gyors reggeli Fenékpusztán és go Déli-part. Az idővel jócskán megcsúsztunk és már a tempónk sem a régi (ami elképzelhető, hogy csak is miattam volt). Egész úton, 2napig egy hiszti kártyát sem lőttünk el, de Szántód után valami megtört bennem. Nyűg és világfájdalom, avagy: egy biciklis nadrágot elviselt volna a testem. Ezt persze csökkentettünk azzal, hogy megálltunk egy sör és jéghideg coca-cola erejéig. Balatonszárszóig viseltem a nyuszifájdalmat :) és gyors pancsi után augusztus 20, hétfőn 16.30kor a V43 1103 számú mozdony vezérelte vonatra tettük kerekeseinket és magunkat.

Tanulság: Ilyen helyzetben inkább biciklis nadrág legyen nálad - szerintem, mint törölköző - Douglas Adams szerint és azóta gyönyörű izmos a vádlim és még jobban szeretek kerékpározni. A Balaton kört tehát nem tettük meg, bár a távolság jócskán meg volt. Jövőre biztos, vagy lehet nem bírok addig várni és még idén még egyszer rátekerek/rünk. :)

24 Órás MTB verseny Zánkán!

Hello mindenki!

Úgy 1,5 hónapja Anna feldobta az ötletet, mi lenne, ha elmenne Zánkára a 24 órás MTB versenyre. „Elmegyek, segítek, szurkolok neked, de szívesen tekernék én is, ha lehet.” A vége az lett a csavaros történetnek, hogy négyen mentünk le a versenyre -Anna, Vivien, Gergő, és jómagam. A nagy létszámnak köszönhetően két csapatot tudtunk indítani. Gergő a „profi” srácokhoz került kiváló bringás múltja miatt.Vivien a „vezérszurkoló” szerepétkapta, és saját elmondása szerint tetszett neki, jövőre lehet, hogy ki is próbálná magát.

A versenyt megelőző hetek kevésbé fókuszáltak a szervezésre, mint szerettem volna. Meghívtak, nem is akarok senkit ócsárolni, de napi 10 perc munkával, stresszmentesebb lehetett volna a verseny előtti hét.

Persze pénteken nekem se jött össze minden rohangálni kellett egy – két dologért.

Szombat reggel 5,30-kor csörgött a vekker. „Szörnyű hosszú napom lesz.”- Ezzel a gondolattal keltem, majd ki is pattantam az ágyból. Irány Budapest! A nyugatinál Annát, az Andor utcában Vivient és Gergőt szedtem fel, majd egy tankolás után robogtunk is Zánka felé. Szerencsésen megérkeztünk a Zánkai Ifjúsági Centrumba. Megkerestük a többieket, bemutatkoztunk, kipakoltunk. Egyből mentünk egy „felvezető” kört. Megnéztük, hogy milyen a pálya,mire számítsunk. A hosszú kezdő egyenes után, jött a meglepetés! Egy kb. 3,5 méter magas meredek letörés, minimális érkező zónával. Egy kicsit meg kellett fékezni, gyorsan jobbos ívre rádőlni, és a lejtő végén vigyázni a szűk folyosóra. Utána egy alattomos hosszú emelkedő pár kanyarral, és a végén egy 90 fokos balossal. Azt hittem az emelkedésnek vége van, de tévedtem. Nagyot! Egy aszfaltos burkolatú eléggé meredek emelkedő jött, majdmegint egy 90 fokos balos. Irány be az erdőbe, sík terep jobbos, balos, elnyújtott jobbos, lejtős balos. Ha jó a tempód, élvezetes volt a fák, bokrok között cikázni.Jött a nyugodt rész, laza széles emelkedő, majd megint egy 90 fokos balos, ismét szűk folyosó, gyors kanyarok, közben kiszélesedik az út. Az egyik jobbos után egy technikás letörés. Három meredek lejtő, az első balra kanyarodik, a második jobbra. Figyelni kell hamar be lehet sokallni. A harmadik lejtő végén, derékszög jobbra. Szűk folyosóban tekersz lefelé, derékszög jobbra. Egy laza hosszú lejtő, a végén trükkös balos. Gyorsan fel a domb tetejére, megint egy nyugodt, széles rész, laza kanyarok. Az utolsó balosra figyelni kell -egy bazi nagy kő van pont a kanyarív közepén. Szűk folyosó, éles kanyarok, és hopp egy nagyon nagy letörés, a közepén egy töréssel. Neki kell gyürkőzni, erősen fogni a kormányt és leveretni rajta! Utána tekerni kell, mert lejt a pálya. Végre kint vagyunk az erdőből.  Egy hajtűkanyar után vissza az aszfaltra. Hosszú, széles lejtő jól meg kell tekerni, mert jön egy 3,5 méteres domb és máris a célegyenesben találjuk magunkat. Ennyi a pálya, végig koncentrációt igénylő, tempós. Már a próbakör után biztos voltam abban, hogy nem a pálya hossza, hanem a koncentráció, az alattomos emelkedők, és a huszonnégy óra fog kicsinálni mindenkit. Nem sokkal ezután kezdődött is a verseny. A rajt sima volt, aztán 10 perccel később halottuk, hogy az első nagy letörésen (amitől mindenki tartott) Laci,csapatunk „apja” esett egy nagyot. Hála a magasságosnak, nem lett semmi baja. Persze mindenki megijedt. Az futott át az agyamon, hogy nem most, majd este fáradtan, fogok ott esni. Ez persze annyira felpörgetett, hogy amikor rám került a sor, nem kettő, hanem három körrel kezdtem. Ki is csinált rendesen. Lihegtem, alig álltam a lábamon. Nagyon meleg volt, és ez a délutánsorán sem csökkent. Minden nappali kör után vagy a Balatonba menekültünk, vagy a zuhanyzóban hűtöttük le magunkat. Szép lassan elérkezett az éjszaka, felkerültek a lámpák. A pálya addigra nyomvonalas lett, ezért felszereltem a normál pedálokat. Nem voltam biztos magamban úgy, hogy a bringához vagyok „ragasztva”a sötétben. Iszonyatos mennyiségű por szállt. Nehezen kaptunk levegőt a pálya bizonyos részein. Aztán egyszer csak feltámadt a szél! Mindenki viharról kezdett beszélni, és hopp olyan szél kerekedett, hogy a három kerti pavilonból felállított bázist 2 méter magasra emelte, a sátrunkat meg odébb tette egy méterrel. A széllel együtt jött az eső és a villámok is. A versenyt leállították, de aki még a pályán volt, az körbemehetett. Tőlünk Adri nem hagyta magát a cél előtt kiállítani, így hozott nekünk még egy kört. A profiknál pont Gergő volt kint. Elmondásai alapján NAGYON tetszett neki. Elképzeltem milyen vigyor ülhetett az arcán ahogy nem csak a pályával, még az elemekkel is megküzd. A vihar máshol tombolta ki magát, az újraindítás zökkenőmentesen ment. Hamar eljött a reggel és vele a világosság. Visszaszereltem a klipszes pedálokat. Sikerült nagyon jó köröket menni. A világosban elkezdtem élvezni a tekerést. Úgy mondtam be a kanyarokat magamnak, mint a navigátor a rally pilótának. Elérkezett az utolsó óra, itt taktikát váltottunk, és mindenki egy kört ment, de azt csőgázon. Mindenki, kivéve Szabolcsot és engem. Szabolcs azért  ,mert Ő szerette volna befejezni a versenyt. Én azért, mert vagy nem láttam a váltó embereket, vagy nagyon gyors voltam. Sebaj, a második körben is teljes gázzal toltam, pedig az elsőben mindenhol iszonyatosan megküldtem. A versenyt végül a 15. helyen fejeztük be, a profik a 6. helyet hozták el. Nem vártuk meg az eredményhirdetést, inkább a Balatonba vetettük magunkat, és egy jó sör (nekem alkoholmentes) mellett átbeszéltük mi is történt velünk az elmúlt 24 órában.

Összepakoltunk, lemostuk a bringákat, és útnak indultunk hazafelé. A kocsiban hamar elaludt mindenki, így volt egy kis csend átgondolni a dolgokat.

Nagyon jól éreztem magam, sok tapasztalattal gazdagodtam.

Ennyi volt a Zánkai story! 

Ha ez nem elég, itt van néhány kép a versenyről:

Zsolti Tolla

Tanösvény

Régen, amikor megkérdezték tőlem, mit csinálnék, ha kitörne a háború, egyszerűen annyit feleltem: Elmenekülnék. Persze hogy ezt feleltem, akkoriban Hair volt a kedvenc filmem, s a hangfalakból No war, no more trouble szólt örökösen. Ma már kevésbé vagyok ennyire pacifista, csavargáson, szabad ég alatti hancúrozáson kivül harcból is ki jutt bőven. Harcolok az ellenségeimmel, társaimmal és önmagammal, olykor veszítek is, és ilyenkor sebeimet nyalogatva újra figyelmeztettem magam: Aki nem harcol, az nem is veszíthett. Szóljon újra Bob Marley.

A régi hármas úton állok Hort után, egyik kezemben Gyöngyös feliratú tábla, másik kezemmel stopposok nemzetközi jelzését használva mutattom a világnak: Igen itt minden rendben. egy Honda Civic húz el mellettem, utasterében egyetlen ember, a sofőr int, hogy nem vesz fel, mintha nem lenne egyértelmű.
-Gondolom nem férnék be- dünnyögöm magamnak. Az ember észre se veszi és máris harcol. Ilyen, és sok hasonló idegesítő dolog tereli el a figyelmet, olyan lényeges dolgokról, mint a szív, ami hosszú-hosszú évek óta dolgozik fáradhatatlanul és önzetlenül. Valaki egyáltalán megköszöni ezt neki?
Köszönöm.
Jót mosolygok, amikor eszembe jutt Zsolti, a dugulás elhárító, vízvezeték szerelő, amint arról beszél, hogy manapság mennyire is nehéz stoppal közlekedni. Nem úgy mint a nyolcvanas években, főleg nyolcvan kettő! Az volt a stoppolás éve, gáz volt ha az ember a saját kocsijával közlekedett. Helyeseltem és mosolyogtam és mindeközben hallgattam arról, hogy Csabi autója még láthatáron volt, amikor leintettem Zsolti csövekkel és szerszámokkal megrakott peugeot-ját.
Csoda? Aligha!
Csabi Gödöllőről vitt Hatvanig, s közben állandóan intelligens és kultúrált telefonján bíbelődőtt, vagy a fogát piszkálta, bizonyára egy beszorult kolbász darabtól kívánt megszabadulni. Az utóbbit onnan tudom, hogy a kocsiban füstölt Gyulai illat lebegett.
-Félnótás- mondom még mindig Horton. Aztán belém hasít a felismerés: Én készülök egyedül Bükkbe, stoppal, este hétkor, sátor nélkül. Valószínű Csabi is ezt gondolja rólam.
Egy ütött-kopott kisteher áll meg. Beszállok, bemutatkozok és megköszönöm, hogy felvettek. Hálát érzek, de mind eközben magától értetődőnek tartom, hogy nem kell negyed óránál többet várnom a következő fuvarra.
-És miért mégy te Gyöngyösre?- kérdezi a sofőr, kinek nevét nem tudom, mert nem mutatkozott be.
-Igazából Egerbe tartok.
-No de minek az a Gyöngyös tábla?
És akkor elmesélem neki a kis trükkömet, miszerint Százhalombatta Erkel Ferenc 71 alatt felmutattok egy százhetvenöt kilométerrel arrébb lévő város nevét, nem hiszem, hogy egyhamar felvesznek.
-Te megálltál volna, ha Eger táblát lengettek?- Folytatom a magyarázatot.
-Nem, mivelhogy nem oda igyekszem.
-Na ugye? Mindig a következő várost tűzöm ki célul. Lépésről- lépésre.
Így haladok előre városról- városra. több mint kilenc autóban ülve mondom el ki vagyok, honnan jövök és hová tartok. A miértekre ködös választ adok, számomra sem egyértelmű a célom, ha egyáltalán van.

Csupasz égbolton egyetlen felhő örvénylik vörösen, ahogy a lenyugó Nap megvilágítja utóljára Mátra alvó óriása mögül. Ismét egymagam állok kint, Egertől körülbelül harminc kilométerre. Hamarosan teljesen sötét lesz, és akkor nem is tudom, hol verem fel a tanyámat. Eszembe jutt Douglas Adams üzenete a stopposoknak: Ne ess pánikba!
Az este lopakodva telepszik rám. Először homályos pamacsokban, majd sűrű, áthatolhatatlan feketeségbe burkolódzom. Minden pillanat tökéletes. Jónak és rossznak értelmét már régóta nem láttom. Huszonhárom életéveim alatt az események sűrű szövevénye, oly kuszán gabalyodtak össze, hogy végelláthatatlan szállait követve nem tudom hova lyukadok ki, mit hozhat a jövő. Sokszor kellemesnek vélt dolog súlyos retorziót von maga után, és fordítva - ki nem ismerné az "öröm az ürömben", vagy az "ami nem öl meg az megerősít" mondásokat.
Csak a pillanat maradt számomra: Megragadom, megélem és végül eleresztem.

Egy Suzuki Swifttel érkezem Egerbe. Úgy döntök, nem rohanok még be az erdőbe, előtte szétnézek a városban egy kicsit. Mozaik köves sétálóutcákon bolyongok az éjszakában, körülöttem csinos, nyári szellő lengette szoknyás lányok. Rusztikus házfalakról női énekszó csordogál fülembe, és amikor balra kifordulok egy utcából kis, szabadtéri színpaddal találom magam szembe, hol egy blues együttes kápráztatja el a söröző vendégeit.
- Azanyja...- Csúszik ki a számon, és máris beülök egy korsó sörre. Megérdemled pajtás!
Az élő muzsika lekötötte a figyelmemet úgy félórára, de mos már indulás. Mellettem ülő dögös- vöröshöz intézek pár szót: mi járatban vagyok, merre és milyen mesze van a Bükki Nemzeti Park, közben reménykedem, hogy megszán és befogad magához. Persze a reményt mindig megelőzi a kétely.
-Arrafelé- mutatt finom kezével a távoli messzeségbe- úgy húsz kilométer.
Azt mondta húsz? Akkor még baromira nem vagyok ott! Hamar buszt kerestem, ami elvitt Felsőtárkányig, Bükk küszöbéig, ahol egy padon éjszakázok a tó mellett.

Másnap reggel napkeltével kelek. Nincs időm lustálkodni, gyors reggeli után vár a rengeteg. Az úton leintek egy autóst, hogy gyorsabban haladjak. Kaptatót és panorámát kívánok, eltünni az erdőben, megszökni az élet körforgásából. új helyen lenni, új élmenyek, új emberekkel. Újat és újat. Nyitottságom a világ felé nem ismer határokat. Répáshutáról gyalogszerrel emelkedőn, disznó dagonyázó földutakon át, tüskés bokrokon keresztül vezet az út, a vadonba.
-Te megőrültél, ember- mondom, és úgy döntök, nem vitatkozom magammal.
Sűrű erdőben málnát eszegetve érek fel a Bükki Fennsíkra, ami 600 és 950 méter közötti magasságban terül el húsz kilométer hosszan és hét kilométer szélesen.
Tar-kő kilátóján állva csak néztem, mindeközben libabőröztem a látványtól, ha lett volna fényképezőm, se csináltam volna képet. Nem, ezt nem tudom visszaadni. Egy sziklabércen magasodok a világ fölé. Alattam a Bükk egy hullámzó tengerként rostokol, miközben a fák örvényszerűen fodrozódik, ahogy a szél táncoltatja a lombokat. Itt állok és mindezt átélhettem, mert nem kutya lettem, vagy paradicsom, hanem ember. Emiatt határtalan hálát érzek. Úgy döntök nem bolyongok céltalanul tovább, kitűztem magam elé Bélapátfalvát, mit sem sejtve arról, hogy nem érem el.

Ismét egy kidölt fán kell átmásznom, a táj elvadult. egy ideig még láttam a kék jelzést a fákon, de aztán eltünt, azt hiszem eltévedtem. A térképre pillantok, amiről az Őserdő feliratot olvasom le. Valahol a közepén lehetek.
-Ha már elindultál, akkor menj végig. Ne kételkedj- mondom, és hiszek magamnak. kételkedést csak a józan eszem iránt érzek, amiért magamban beszélek...Távol tartja a rossz szellemeket. Tovább csatangolok, és a következő fánál kirándulokba botlok. Egy bácsit faggatok, mikor két lány ugrik hozzám.
-Te nem mászó vagy?- Kérdezi az egyik.
-Te nem Pulinka Zsolti vagy?- Kérdezi a másik, kiben Horváth Zsuzskát ismerem fel, és valahonnan az első lányról gyanítom, hogy ő Szilvi, Horvát Gábor barátnője. Bemutatkozás után megkérdezzem itt van- e Gábor? Naná, hogy itt!
Csoda? Aligha, nem hiszek benne. Hiszek a vonzás törvényében, élet sodrásában, és hogy ha a lábamat könnyedén előre lendíttem és előre dőlök, talpa alatt ott lesz az ösvény. Csak lazán. Minden esetre kellemesen meglepődök (bár nem kellene, tudom). Szám fülig ér és csatlakozom Túrázokhoz. Gábor szülei, Jani bácsi és Jutka néni harmincegy éve járnak táborozni volt osztálytársaival országszerte. Ez idő közben barátaik is családot alapítottak, és a családok együtt mennek évről-évre erdős-hegyes vidékekre, hogy egy teljes hetet töltsenek el együtt. Este bográcsozás után, közös beszélgetésbe vágnak, ahol az elmúlt év eseményeiről beszélgetnek. Közöttük jártam-kelltem, és figyeltem, ahogy egy nagy család túrázik, játszik, eszik-iszik együtt él, mint egy komuna, miközben az év többi napján lehet, hogy egyáltalán nem is találkoznak. Áldott jó emberek.
Vajon a Battai klub is ilyen lesz évek múltán? Azt hiszem igen.

Végezettül szeretném megköszönni külön Géza bácsinak és Rolinak a nagyszerű foci és röplabda meccseket, Jani bácsinak a géppisztoly elvesztő történetet, Jutka néninek a szendvicset, Gáboréknak hazafelé tett izgalmas utat, és a Jóistennek mindent, amiben részes lehettem.

Békesség.

Zsolti tolla

Drága Május!

Köszönjük, hogy újra eljöttél virágillatoddal, méh dongásaiddal. - Ezt a gondolatot leheltem bele egy virágsziromba, majd szélnek eresztettem. Az finoman szaltót vetett, és ellibbent szem elől. 

Ezrével sodródnak tovább a tavaszi szelőben- természetes ez évszakban. Az is nyilvánvaló, hogy az ember - ki tudása legjavát természet szemlélésével szerezte meg - követi a szirmok példáját és messze száll tőlünk. Tudás- és kalandvágy csillapítása mellett más is létfontosságú szerepet játszik, nevezzük ezt sorsnak. A vándor útjait végig kíséri szerencse, megpróbáltatások, véletlenek, csodák és zűrzavar, és mindeközben eltörpülve és ijedtnek érezheti magát, de amikor a gondolatai és érzései apróságáról a világmindenség roppantságára terelődnek, válik majd ismét naggyá és nemessé.

Szombat reggel miután útjukra indítottam a vendégeimet, Noncsi és Drusza jött értem, Kalocsai Petit és Barnit később vettük fel.

- Játszunk olyat, kinek volt kalandosabb éjszakája? Segítek, nem voltam egyedül.- Srácok abbahagyták a pakolást, és mohón néztek rám, mint valami kövér kisgyerek a lángosra. Szemükből kiolvastam: Ennek pletyka illata van.- Tegnap éjfélkor - folytattam tovább - hívást kaptam Roliéktól, hogy lerobbantak Budaörsön, Kotecnik felé. Krisszel mentünk fel értük. Mondom, hogy ezt a srácot üldözi a sorsa.

Valóigaz! Krisz néhány héttel ezelőtt két napig szerelte a Golfot Misján, akkor úgy tűnt a történetnek vége, de a szombat hajnali órákban még is csak összehozott minket a jó öreg motorblokk és a dízel szag. Krisz! Ha hithű katolikus lennél, te szerelnéd a Jóisten Bugattiját!

Miután Krisz megszerelte az autót, Roliékkal megbeszéltük, hogy a Zsolti rezidencián töltik az éjszakát és másnap Gerecsébe jönnek ők is.

Dél körül érkeztünk Kis-Gerecsére. A dús lombú ágak lustán bólogattak a friss, erdei szellő alatt, medvehagyma hófehér virágait rendezgette a zöld burkában - még nem virágzott el. Csend és nyugalom fogadott minket, és tartott egészen a sorompó túloldaláig, ahol ezer túrista ténferget a szűk ösvényen. Bár nem aszfalton, autók és panellakások között sétáltunk, mégis városi hangulatom volt. Mindenesetre nem frusztrált, hosszú a hétvége, lesz még időm az elcsendesedésre. 

Szikláknál egy kis has süttetés után új utak mászására indultunk: a Titkos-udvarban újabb falrészekre bukkantunk még tavaly, amiket még soha nem másztunk. Jóllehet nem nehezek, de a hely félreesetsége igencsak vadregényes hangulatba hozott minket. Kitört a Dzsungel láz.

 Drága Kőfejtő! Mennyi élvezetes élményt éltünk át! Druszával itt tanultuk ki pesti barátainktól a Brókker-mászást. Lényege, hogy mire leengeded a társad a földre, te már akasztod az első köztest a saját utadban. Van sport értéke. Most is ékes-példává vált Komjáti Zoltán, ki ha nem a falon csüngött, akkor is rohant, folyamat benne volt a pörgés. Nem csoda, hogy ilyen szálkás ez a gyerek...
De mászás ide vagy oda, Geri sava-borsa a kint töltött éjszakák. Van egy szertartásunk, miszerint a naplementét a Napos-udvar kiugrószikláján nézzük végig, ahol egykor a kis Szimbát lóbálták a Szavanna állatainak. Miután eleget tettünk a szokásoknak tábortüzet raktunk az Illúzió-fal alatt. Druszával távolról néztük az alulról megvilágított sziklát és mögötte a távolban meghúzodó lágy, narancsos égboltot, ahogy a Nap sugarai távolódtak tőlünk, ránk húzva az est hűs homályát. Igencsak elégedettek voltunk a dolgokkal.

 Este lefekvés előtt Barnival úgy döntöttünk megnézzük a gyermekotthont. Ahogy az erdő belseje felé haladtunk, úgy lett kevesebb a Hold fény, és a sötétség lassan, de biztosan elnyelt bennünket. Árnyak hihetetlen formákat öltöttek körülöttünk és fantáziánkban. Megbokrosodtak a cserjék, és vérszomjas orkokká, rút goblinokká változtak, a száraz ágak csontos kezekként nyúltak utánunk. Kérges ujjaikkal hidegként cikáztak a tarkónktól végig le a gerincünkön, majd vissza. Végig olyan érzésünk volt, mintha követnének, s való-igaz az erdő élt és mozgott. Őzek szökdeltek, rókák sompolyogtak...

(Gyerekek lapultak az avarban, piszkos fehér kórházi köntösben, barátokra várva: Játsz velem, gyere játsz velem ÖRÖKRE...)

...és apró rágcsálok szelték át az utunkat.
Kastély előtt megpihentünk egy cigire és az erdőt hallgatuk. Arról beszélgettünk milyen nagyszerű is az emberi lét. Embernek lenni, és ezt nem csak szajkózni, hanem zsigerből érezni, nevezzük öntudatosságnak. Tudni, hogy hol a helyünk az univerzumban, és mit miért csinálunk, ez mindig eltőlt engem egy Váhúúú féle eufórikus érzéssel. Az embernek lehetősége van belegondolni mindebbe, és ez egy szint. Már nem csak azért él, hogy túléljen, mint egy állat, hanem pusztán az életért.
Mikor meguntuk magunkat visszamentünk a többiekhez. Fekhelyünket kivételesen nem a sziklák alá helyeztük, hanem jóval kijjebb a csillagok alá. Felettünk millió számra örködtek az égbolt ragyogó égkövei, és mi az ébrenlét határán utolsó pillantást vetettünk a végtelenben, majd átcsurogtunk álomországba. Hajnalban többször is felébredtem. Nyugat felől halvány fény derengte körbe a fák sziluettjét. Eljött egy új nap.

Reggel felöltöztem és bevetettem magam az erdőbe. Néha megáltam meditálni, és mélyen kitisztítani a tüdőmet. Hagytam, hogy átjárja a fák, vadvirágok és a szikla illata. Tekergöző ösvények új és újabb helyekre vezetett el, szűz sziklákhoz, majd letértem az útvonalról, és mohával vastagon benőtt mázsás kőfolyókon kapaszkodtam fel. Kőembereket építettem és fára másztam, mindeközben jól megéheztem és visszamentem reggelizni, majd kifeküdtem a napra töltődni. Az élet szép, egyszerű és nagyszerű. Andris barátom jutott eszembe: Milyen jó, hogy jó!

 Sok ejtőzés után végül meg jött a mászó kedv: Küklopsz után a Legyintgető titánokat terveztem. Gondoltam falom az óriásokat, persze végül a Titán győzőtt. Egyenlőre.

Miután elkoptak az ujjaink hazaindultunk. Az erdőben szedtünk egy kazal medvehagymát, majd kellemes aromák közepette autóba szálltunk.

Másnap, azaz hétfő reggel újra eljött értem a csoda Toyota, sofőr Power Zsolti, mellette nem más, mint bájos Noncsi... francokat bájos, inkább dögös. Gergely Gergő meg is jegyezte, hogy úgy néz ki, mint a Hazárd megye lordjaiból Jessica Simpson (persze, azt is mondta, az ő szíve csak is Lidié, és már most hiányzik neki). Gyors Teszkózás után útnak indultunk Mórágyra, Szarvasnyalintás melletti kis község felé, Szekszárd után, hol a szex hárd. Mikorra megérkeztünk már javában ment az élet. Néhányan a gránitot koptaták, psszt - sörök szüntelenül pattantak fel, gyönygyöző hideg nedű igencsak jól esett a forróságban. Fiúk-lányok napkollektorként feküdtek a napon. Előkerültek a labdák, Slack-line és frizbik, mindeközben Mick Jagger élő koncertet adott. Egy szó,mint száz: Woodstock...

Batta Kapitány és Power Zsolti

Egy idő után, estefelé, azt vettem észre, hogy a dolgok kicsúsznak a kezemből. Már nem én úraltam a helyzetet, sajnos ez megtörténik az emberrel, ha eleget iszik, és kótyagossá válik. Mit tehet ilyenkor az ember? Úgy gondolom semmit, csak folyik az eseményekkel. Ahogy írtam már korábban a dologok olyanok, amilyenek, és ez akkor is így van, ha az ember illuminált. "Neked nem kell így járnod, ha nem tudsz így menni", tehát nem kell kézben tartani a dolgokat főleg, ha még meg állni sem tud az ember. De ezt úgy is érzi mindenki, csak figyeljetek magatokra. Ha úgy érzitek valami gáz van körülötettek, figyeljétek meg mit esztek, isztok és gondolkodtok.

Békesség
Zsolti